Lassan október is eltelik…. Amerre nézek, minden aranylik a lehullott falevelektől. Itt valóban aranyló az ősz. Nálunk színesebb. Itt nagyon sok a nyírfa, a nyírfalevelek pedig sárgává válnak, amikor beköszönt a hideg.

Pénteken és vasárnap készítettem néhány képet az iskolában. A három kisgyerek a péntek délutáni csoportom. Egy gyönyörű szép és nagyon okos kislány még hiányzik, ő most nem jött órára. Talán beteg, mert mindig itt van. Aranyosak, okosak, érdeklődőek. A hónapokat, napokat és a dátumot tanultunk, és mellesleg csináltunk egy naptárt magunknak 2010-re. Ők alapvetően azt vették észre, hogy naptárt irogatunk és ragasztgatunk, de közben leírták a hónapok nevét, és tizenkétszer a hét napjait. Ha mindezt a füzetbe kellett volna leírni, biztosan halálra unják magukat, vagy meg sem csinálják. Így meg könyörögtek, hogy hadd maradjanak még, és hogy otthon befejezhetik-e. A péntek esti tanítványaim nagyon fáradtak voltak, ami nem is csoda az egész heti rohanás után.

Szombaton azután tréningen voltam Moszkvában. Adnak hat témát, és abból lehet választani, nem lehet, hanem kell, kettőt. A kisgyerekek és a kiskamaszok tanítását választottam. Az elsőn a Halloween volt a téma, végigjátszottuk a lehetséges játékokat. Vidám volt és hasznos. A másodikon átnéztük azt a tankönyvcsomagot, amiből a 8-12 éveseket tanítjuk, és a nagyjából 5 feladatcsoporthoz ötleteltünk, hogy az unalmas könyvből hogyan lehet a gyerekek számára is élvezetes órákat kreálni. Jó volt látni, hogy mennyi a lelkes fiatal tanár. De összeségében azért ijesztő, hogy az interjú, a kért referenciák ellenére milyen vegyes a kép. Nagyon örülök, hogy Zsel-dorba jöttem, és nem kell egy amerikai, hiperaktív, kultúrhiányos koszfészekkel együtt laknom. Némelyek olyannyira koszosak, hogy az itteni, szerintem eléggé alacsony tiszatsági fokozaton élő lakástulajdonosok panaszkodtak az iskolánál a lakók miatt. A megoldás (??), hogy tisztasági ellenőrzéseket fognak tartani, és akinél koszt találnak, ott „kényszertakarítás” lesz, amit a tanárnak kell kifizetnie. Szörnyű.

A tréning előtt sétáltam egy nagyot a Mjasznyicskajan, amiről pár hete már írtam pár sort, de sajnos lemerültek az elemek, ezért nem tudtam mindent lefényképezni. Visszajövök majd, és akkor írok róla bővebben.

A hétvége, de mondhatom, hogy az egész hét, vagy akár az itt töltött két hónap igazi nagy élménye a tegnapi koncert volt. Már írtam, hogy a Megváltó Krisztus Székesegyház mekkora hatással volt rám. Vannak helyek, ahol szinte fizikailag érezni Isten jelenlétét. Hát ez a hely is ilyen. Egyszerűen lenyűgöz, apróvá nyom, ugyanakkor feltölt és magasbaemel. Ez az a székesegyház, aminek a többszáz éves eredetijét Sztálin leromboltatta, és amit azután 1990-ben építettek újra. Az újjáépítéskor arra is gondoltak, hogy egy ilyen tér mennyire megfelelő művészi előadásokra, és a templom alagsorában kialakítottak egy gyönyörű színháztermet. Itt volt a koncert. Egy hatalmas kapun át lehet a koncertterem előterébe jutni. Ruhatár, büfé, beszélgetésre, körülnézésre alkalmas külső terekkel egy légtérben, ugyanakkor mégis elválasztva van a színházterem. Valóban gyönyörű és igényes. Gazdagon díszített, de ízléses. Büszkék lehetnek rá, hogy ilyen gyönyörű koncerttermük van. Azután bejött a kórus. Leültek a zenészek, balalajkások, harmonikások, ütősök, rézfúvósok. Közben még ki be jártak más hangszeresek is, a daloktól függően. Az egyik balalajka akkora volt, mint egy asztal. Mögöttük álltak a nők, hátul meg a férfiak. És akkor előrelépett az egyik nő, és csodálatos, zengő alt beszédhangon köszöntötte a nézőket, a karmesterüket, és bemutatta az együttest. Utána minden dal előtt ő mondta be a szerzőt, a zeneszerzőt, a dal címét és a szólista nevét, titulusait. Már ez egy élmény volt, de amikor elkezdtek énekelni, komolyan sírnom kellett, annyira szépséges volt. Az orosz nyelvben amúgy is mélyebbről, hátrébb, a torokból képződnek a hangok, és ez az énekléskor még teltebbé, zengőbbé teszi a hangot. Nem tudom leírni, felemelő érzés volt őket hallgatni. Nem autentikus népzenét adtak elő, hanem népzenei ihletésű műdalokat. Puskin, Jeszenyin, és több, számomra ismeretlen költő megzenésített verseit. Közben mondtak is ezt azt, azt hiszem, sok ezek közül olyasmi, mint nálunk több Petőfi vers, amiről gyakran azt hisszük, hogy népdal, mert annyira a miénk, annyira közkincs, mint a népdalaink.

A koncert két részből állt, az első részben a nők népviseletben voltak, hosszú színes szoknya, virágos blúz, színes kötény. A lábukon piros csizma volt. A hajuk kontybafogva, a kontyon színes kendő. Bocskor senkin nem volt. Valószínűleg, gazdag parasztasszonyok. Gondolom ezt abból is, hogy mögöttük sok sok Kutuzov dalolt, mintha a történelmi festményekről léptek volna le. Hosszú kék kabát, aranyzsinóros díszítés, fejükön szürke kucsma, lábukon fekete csizma. A zenészeken ugyanez, csak pirosban, és kicsit rövidebb kabáttal. Közben a felnőttek egyszer lementek, és bejött a kórus gyerekkara. Ők hangszeres kíséret nélkül énekeltek. Egy althangú lány volt a szólista. Neki arany van a torkában, káprázatos volt, ahogy énekelt. Ráadásul nagyon szépek voltak. A lányok fején virágkoszorú, piros, színes ruha, a fiúkon is alapvetően piros mente, nadrág, csizma. Kár, hogy én a saját mércénkkel mért tisztelettel voltam a hely és a művészek iránt, és nem fényképeztem le őket. Az a három kép a végén készült, amikor láttam, hogy itt nincs ilyesfajta tisztelet, mindenki össze-vissza fényképezett, az emberek ki be jártak, fagyit ettek, üdítőt iszogattak… Sajnálom, hogy nem fényképeztem le őket előbb. De majd keresek a neten képet róluk. Talán valami zenét is találok tőlük. A koncert második részében Szabó Magda családtörténetének női tagjai vonultak fel énekelni, hosszú színes szoknyában, fodros blúzban. Ez a rész is nagyon szép volt. Igazából nem hiszem, hogy a látványon kívül más oka lett volna az átöltözésnak, mert ugyanúgy népies műdalokat énekeltek hol szólókkal, hol anélkül. A sz15 perces szünettel együtt úgy két és fél órás volt a koncert. Mire kijöttünk besötétedett. Gyönyörű a kivilágított Moszkva. A székesegyháztól rálátni a Kremlre, de nagyon szép a kivilágított sétálóhíd és a székesegyház is.

Viszonylag gyorsan visszaértem Zsel-dorba, mert azonnal jött metró és a vonat is egy percen belül indult, ahogy beszálltam. Ilyenkor persze, hiába bújok ágyba, nem tudok elaludni, az élmény annyira friss még, ott dolgozik a fejemben. Rrrrrrrr943444444444444444444444444444444444444444444444444444444434444444444444444444444444444444444444444444444444444444-3q1111111111111111111111111111113222222222222222222222222222222222222222

Az utolsó három sort Pötty üzeni mindenkinek. Én is hasonlókat!!!

Ma az örmény sofőrünkkel vettünk laposkenyeret. Olyan, Dorka, amilyet ti szoktatok Libanonból hozni. Valami l-s a neve, majd ha eszembe jut, megírom. Nagyon finom.

Van egy tanítványom, olyan igazi orosz. Nagyon szép, orosz arca van, vastag ajkak, formás orr, szőke, hosszú haj. Ha beszél, alig mozog a szája, artikuláció szinte semmi, és a hangszíne is minimálisat változik, bármit is mond. Néha elmosolyodik, de nehéz bármi érzelmet leolvasni az arcáról. Ma csak egyedül volt az órán, és beszélgetés közben, számomra egész váratlanul elmondta, hogy mennyire fél, hogy a szülei elválnak.56 és 57 évesek a szülei, az anyukája fiatal lelkű, színházba, operába szeretne járni, az apukája meg állandóan visszahúzza, hogy minek, öregek ők már bármihez. Sajnálom szegényt, mert látja, hogy az édesanyjának így nincs semmi boldogsága, de félti az édesapját is, hogy ha magára marad, elveszik.

Beszélgettem az egyik őr nénivel itt a házban. Hárman váltják itt egymást, az egyikük egy szép arcú, ősz hajú öreg nénike. Hogy mitől tudja ő megvédeni a házat, azt nemigen értem, de legalább van munkája. Mesélte, hogy négy éve költözött ide az Urálból. Volt ott házacskája, nagy kertje, állatok, amíg a férje élt még teheneik is voltak. Sajtot, túról készített, az erdőben gombát, erdei bogyókat szedett, kertészkedett, főzött, boldog volt. Aztán négy éve meghalt a férje. A lánya jött, és rávette, hogy adja el a házat és mindent, és költözzön Zsel-dorba, ahol ők is laknak. A pénz egy részét elvette, a maradékból a néni vett egy negyedik emeleti lakást a betonrengetegben. A nyugdíja nem elég a megélhetésre, de a lánya nem segít, mondván, neki családja van, oda kell a pénz. A néni meg, csak szomorkodik egész álló nap, mert nem érzi magát otthon a sok kő és beton között. Az örmény sofőrünk is mesélte, hogy az ő orosz szomszédai is eladatták az anyukával a házát, azon vettek maguknak kétszobás lakást, azután mondták az anyukának, hogy sajnos neki már nincs hely a lakásban, mert az egyik szoba az övék, a másik a gyereké. Robert, a sofőr mondta, hogy hát náluk Örményországban ilyen nincs. Nekik is két szobájuk van, de az édesanyja velük lakik. Ők a földrengés után kényszerültek arra, hogy ideköltözzenek, mert mindenüket elvesztették. De mikor végleg idejöttek, hozták az édesanyát is, mert mit is csinált volna ott egyedül. Robert szerint az oroszoknak ez nem kérdés. A fiatalok csak a saját életüket nézik, nincs olyasfajta családi összetartás, mint nálunk.

Pötty itt ül és nézi mit is csinálok. Nagyon tetszik neki, hogy ide oda ugrálnak az ujjaim. Kijukadt az egyik csipkezoknim, és az egyikkel kitömtem a másik lábfej részét, ott az ujjaknál, megcsomóztam, rajzoltam rá szemet és nevető szájat, és most ez Pötty kedvenc játéka. Cipeli a szájában, futkos vele, pofozza.

Pepus írta, hogy reméli, közel lakom a nekem fontos dolgokhoz, virágbolthoz, kisállatkereskedéshez… Igen, itt sok a virágbolt. A legtöbb 24 órás nyitvatartással működik. De nem annyira cserepes, mint inkább vágott virágot lehet venni bennük. A férfiak gyakran vesznek virágot a nőknek. Sok fiatal fiút látok gyönyörű, hosszúszárú rózsák hatalmas csokrával várakozni a lányra. És sokszor látni lányokat csokrokkal a kezükben sétálni. Néha nekem kicsit sok a csicsa, de ez otthon is van. Ízlések és pofonok ugyebár…