Szombaton a bulvár körgyűrűn sétáltam nem teljesen végig. A Turgernyev metrómegállótól indultam és elsétáltam a Tverszkij bulvár végéig, onnan vissza a Tverszkaja metróig és indultam Miriam „Luk in” kávézóját megkeresni. Gyönyörű idő volt, a nap fényesen sütött, de mégsem volt túl meleg, mert kellemes szellő hűsítette az utcákon ide oda özönlő tömeget.

Valamikor a fehér fal húzódott itt. Még Borisz Godunov építtette, hogy védelmet nyújtson a város vörös falán kívül letelepedett mesterembereknek. A fal 10 kilométer hosszan húzódott. Építője Fjodor Kon nevű építész. A területet a fal színéről Fehér városként emlegették ezután. Ott, ahol a nagyvárosok felé sugárirányban kivezető utak a falat keresztezték, kapukat építettek. A fal nincs már meg és a kaputornyok sem állnak, de emlékük megőrzi a helyükön levő terek, utcácskák neve: Nyikitszkije varota, Szretyenszkije varota, stb. Ezeken kívül még kilenc torony őrizte a moszkvaiak álmát. Az 1500-as évek vége felé épített falat a 18. században bontották le. Eddigre már alaposan tönkrement, és a város határa is kijjebb húzódott. A helyén fák övezte sétányt alakítottak ki II. Katalin cárnő utasítására. 1796-ban elkészült a város első bulvára, a Tverszkoj bulvár. Építésekor felhasználták a fehér fal köveit. Nagy Katalin döntése európai mintát követett. Európa számos nagyvárosában határoztak ekkorra már úgy, hogy a középkori városfalakat lebontják, és helyükön sétányokat hoznak létre. Maga az elnevezés vagy francia, vagy német eredetű. A franciák boulevard szava ismert, és épp így hangzik. De lehet, hogy a német bolwerk, védőfal szó alakult át orosz szóvá, ami eredetileg nem bulvár, hanem gulvár volt. Guljaty azaz sétálni szóra utalt az elnevezés, mert az árnyas fák alatt már több, mint 200 éve sétálnak a moszkvaiak. Később kezdték használni a bulvár alakot.

A Szretenszkij sétányon indultam. Ahogy a metróból feljöttem, egy térre értem Innen indul a fákkal övezett hosszú park, aminek a két oldalán megy a forgalom. A park elején nagy szobor áll. A Lukoil modern irodaháza a tér sarkán áll. Valószínűleg ők finanszírozták a park rendbetételét, mert a szobor talapzatán ott a Lukoil neve. Okos könyveim szerint ez a körgyűrű legrövidebb szakasza, mindössze 214 méter hosszú. Nevét a Szretenszkije kapuról kapta. Réges régen itt annak a Sztyepan Kucska nevű bojárnak a földjei voltak, akit még Jurij Dolgorukij fejeztetett le, mielőtt megalapította volna Moszkvát. Ennek már nyoma sincs. Hála Istennek, se levágott fejek, se vér sehol. Van viszont hatalmas forgalom és csodálatos épületek. Az utat gyönyörű paloták szegélyezik végig. Az első, amit nem lehet nem észrevenni, az a valamikori Rosszija Biztosítótársaság épülete, amit 1899 és 1902 között építettek. Le Corbousier szerint ez Moszkva legszebb épülete. Ízlések és pofonok.... Szép, valóban, no de a legszebb... A parkban sok ember hűsölt. Nagyon szépek a játszóterek. Színes fa és fém mászókák, hinták, csúszdák. Végig a sétaút mentén kovácsoltvas padok, szemetesek, lámpák.

A bulvár végén a Szretenyka nevű terecske vezet át a bulvárgyűrű újabb szakaszába, a Rozsgyesztvenszkij bulvárba. A két utca sarkán egy fehér templomocska áll. A szovjet időkben múzeum volt benne, de mára szerencsére visszakapta az egyház, és újra templomként működik. Pukirjevnek van egy festménye, amin egy öreg ember köt házasságot egy nagyon fiatal lánnyal. A kép ötletét a festő, aki itt lakott a közelben, onnan kapta, hogy egyszer, amikor betért ebbe a templomba, épp egy ilyen házasságkötést látott.

Az út itt erőteljesen lejt, követi a réges régen itt folydogáló Nyeglinka patak medrét. A patakocskát csövekbe kényszerítették, és most a föld alatt folyik, mint számos társa itt Moszkvában. A bulvárszakasz a nevét a 14. században épített Rozsgyesztvenszkij apácakolostorról kapta. Az 1501-ben épített templom Moszkva egyik legrégibb temploma. A harangtornyot a 19. században építtette hozzá egy gazdag hölgy, aki kicsi korban meghalt kisfiának akart így emléket állítani. III. Vaszilij herceg 20 évig élt a feleségével állítólag boldog házasságban. Gyerekük azonban sajnos, nem született. Egy uralkodónak utód kell, ezért ebbe a kolostorba kényszerítették a feleséget, Szolominija Szaburovát. Szolominija megátkozta a következő házasságot: „A Jóisten fogja megbüntetni azokat, akik idekényszerítettek.” III. Vaszilijnak született gyereke a második feleségtől. Ő lett a későbbi rettegett Iván. A zárda épületének sarkát Perov megörökítette a Trojka című festményén.

A 17-es számú ház arról híres, hogy ebben a házban volt Moszkva első elektromos liftje.

A bulvár közepén húzódó park végén építkezés folyik. Mintha valami szabadtéri színház lenne ott, vagy csak kávézó kerthelyisége. Nem tudom, mert le van takarva az épület fóliával. Az út egy hatalmas térbe torkollik. Már messziről látszik a hősi emlékmű égbetörő sziluettje. Magas talapzaton Szent György méri a végső csapást ellenfelére. A talapzaton anya karjában haldokló fia. Először azt hittem, Szűz Mária, majd rájöttem, hogy nem lehet, mert mögötte II. Világháborús katonaöltözetben levő férfiak vannak. Ez az emlékmű a nyitó képe a Virágos bulvárnak és a közepén futó parknak. Előtte van a metrólejáró, ami tökéletesen belesimul a képbe. Nincs sehol a régebbi metróbejáratok gigantikus épülete, tornyok és oszlopok. A virágokkal és alacsony karfával harmonikusan simul a tér egészébe. A Cvetnoj bulvár tulajdonképpen nem is a bulvár körgyűrű része, mert inkább abból indul ki és megy egészen a másik körgyűrű felé. De annyira szép, hogy elindultam és sétáltam egyet a parkban. Itt is sok ember üldögélt. A park közepén terecske. A téren fémbohócok pózolnak, a szökőkót közepén hatalmas ernyős bohóc egyensúlyoz egykerekű biciklin, a kezébe lévő bőröndből épp egy pici bohócgyerek pottyan ki. A víz nem csak a szökőkút alján levő csapokból jön, hanem az esernyőről is folyik. Nagyon kedves az egész. Sok gyerek futkos, élvezik a jó időt, tetszik nekik a sok bohóc, a fröcskölő víz. A füvön fiatal lányok és fiúk üldögélnek. Mellettük apró lovacska, nem messze tőlük egy fehér ló legelészik. Ha itt körülnézek, itt is sok a szép palota, a távolban pedig csillogó kupolák. Rovidke üldögélés és fagyizás után visszaindultam, hiszen a szombati séta témája a bulvár körgyűrű.

Visszaérve a térre jobbra fordultam a Petrovszkij bulvárra. A nevét, nem találjátok ki, hogy miről is kapta.... igen, igen.. Az itt levő kolostorról. A kolostor gyönyörű. Mint minden orosz kolostorban, itt sem egy templom van, hanem egész csokornyi szebbnél szebb teplomocska. És itt nincsenek szigorú őrök, egyenruhás, fegyveres férfiak, tiltó táblák. Meleghangú, hívogató feliratok, kedvesen segítő emberek. Szemben a kapuszinnel magas templom emelkedik. Bemenni sajnos még nem lehet, épp renoválják. Tőle jobbra virág alaprajzú templom áll. Vele szemben sárgára festett templomocska, régi, régi, göcsörtös lépcsősorral. Kedves apáca üldögél benn, megengedi, hogy fényképezzünk. A láthatóan nemrégiben elkészült belső képek színesek, vidámak. Az ikonosztáz festett és részben kerámiával fedett. A templom és a bejárati kapu között harangok vannak. A kicsitől a nagyon nagyig, mindenféle. A kaputorony falán dombormű, Szent Péter. Előtte tarka virágágyás. A sárga templommal szemben álló virágalaprajzú, piros kőből épült templomban nem fényképezhetünk. Az olaszok így be sem jönnek, amit nagyon rosszul tesznek, mert a belső tér telis tele szép képekkel. Arannyal borított ikonosztáz osztja a teret. A belső téret is a piros szín uralja. Ez adja a képek hátterét. Kijöttem, lefényképeztem a kaput, és a lerakott köveket. Réges régi írás van az egyiken. Ezt a templomot 1514 és 17 között építették. Innen átsétáltam ahhoz a templomhoz, amit épp renoválnak. Mellette a földön hatalmas kereszt fekszik. Később biztosan ebbe a templomba fog kerülni. Ha háttal állok a templomnak, előttem a kis piros templom, mögötte pedig a nagy, Szűz Mária templom. Az 1600-as években kezdték építeni, végső formáját azonban az 1800-as években kapta. Bent csend, nyugalom és kék alapszín. Minden frissen festve, gondosan rendbetartva. Az ablakokból a bal oldalon a többi templomra és a már rendbetett kertrészre látni. A másik oldalon építkezés, szorgos munka látszik. A templomot a kolostor utcai épületsorával egy árkáddal nyitott épületszakasz köti össze. Az árkád alja még nincs kész, vakolatlan téglasor látszik. Az árkádon túl a már említett építkezés. Az árkád innenső felén fiatal lány üldögél egy kisszéken és a virágokat festi. Alatta tarka cica nyújtózik lustán. Én is üldögéltem egy kicsit, élveztem a nyugalmat, a hely hangulatát.

Mielőtt azonban ideértem volna, végig kellett sétálnom a Petrovszkij bulváron. Az elején a Nyeglinnaja utca és a bulvár találkozásánál, - nem írom, hogy sarkán, mert ez inkább tér – valaha egy vendéglő állt; „Ermitazs” néven. Egy orosz kereskedő, Jakov Pegov és egy francia szakács, Lucien Olivier volt a tulajdonosa. A két férfi véletlenül ismerkedett össze, amikor mindketten a Trubnaja téri dohányboltban ugyanazt az ízesítésű dohányt mentek vásárolni. Beszélgetésbe elegyedtek, rájöttek, hogy rokonlelkek, és elhatározták, hogy megvásárolják a két utca közötti területet és vendéglőt nyitnak. Az elegáns étterem 1864-ben nyitotta meg kapuit az előkelő éhesszájúaknak. Francia konyhát vittek, drága francia borokat szolgáltak fel. Lucien Olivier komponálta meg azt a salátát, ami az oroszok mai napig kedvenc salátája, ami nélkül nincs Szilveszter, az olivjet.Ez olyasmi, mint a mi franciasalátánk, sak hús is van benne. Talán az orosz hússaláta? Ma az épületben nem étterem van, hanem modern színművészeti iskola.

Továbbsétálva itt is szép paloták sorakoznak mindkét oldalon. Van egy kék színű, fehérrel díszített épület, ami nem egyenes vonalú, hanem mintha a valamikori patak csorgását követné, hullámos. A bulvár végén, az utcák összefolyásánál a Petrovszkije vorota, Péter kapu tere van. Jobbra innen nem messze áll a kolostor, amiről már írtam. Szemben folytatódik a park, jobbra régi házak, mögöttük újabb kupolák. A tér sarkán rendőr igyekszik a nagy forgalmat nehezebbé tenni. Időnként kiugrik egy egy autó elé, megállítja, csikorgó fékezésre kényszerítve a mögötte haladókat. Mikor a Petrovszkaja utca zebráján mentem át, akkor a pirosban békésen várakozó autóknak intett, hogy menjenek nyugodtan, a keresztutcákból épp nem jön más autó, az a néhány gyalogos meg nem számít, majd odébbugranak. Így is tettünk. Elsétáltam megnézni a kupolákhoz tartozó templomot. A Péter kapui Szűzanya ikon temploma. Épp renoválják. A már kész kupolák aranyos képe visszaverődik a mellette levő modern épület tükrös ablakain.

A park elején Viszockij szobra áll. Vicces, hogy oda állították, ahová épp azt írta egyik dalában, hogy oda ne állítsanak neki emlékművet.

 

„És bár hiszek mindenben fényesben,

Népünkben például, a szovjetben,

Ne állítsatok nekem emléket a téren,

A Péter kapunál vagy a környéken..”

 

«И хотя во всё светлое верил,

Например наш советский народ,

Не поставят мне памятник в сквере,

Где-нибудь у Петровских ворот.»