A fasiszták feletti győzelmet ugyan a németellenes koalíció vívta ki, de a fő szerepet az orosz hadsereg játszotta. Ez a maximum, amit arról hallani itt, hogy azért voltak ott mások is, akik harcoltak.

Az ünnep, amit hónapok óta harangoznak csak kirakat volt. Gondolom, a vezetőiknek és a repiveteránoknak mindent jól megszerveztek. Ezen kívül a többiek, az egyszerű orosz emberek abszolút nem számítottak. A Savaria Karnevál ezerszer jobban meg van szervezve. Ott pontos program van, útvonal időpontokkal, amit mindenki megismerhet több forrásból is, ha éppen kíváncsi rá. Itt nem. Hetek óta keresem a neten és a milliónyi plakáton a pontos információt. De nem csak én nem találtam, hanem az orosz anyanyelvűek sem, akik tudják, hogy melyik honlapokat érdemes nézni.

Amikor Miriammal és a barátaival az indiai vendéglőben voltunk, az angol srác arról beszélt, hogy mennyire utálja Oroszországot, többek között a metró is milyen. Londonban is összeérnek a vonalak, de olyan sehol nincs, hogy az egyes járatokról jövő utasok keresztezzék egymást. Nekem ez fel sem tűnt, hisz egyébként nem vagyok egy gyakorlott metrójáró. De ezen elgondolkodtam, és arra jutottam, hogy valószínűleg nem véletlen, és az sem, hogy a legnagyobb csúcsforgalom idején sem indítják el a második mozgólépcsőt. Amíg az emberek energiája arra megy el, hogy a másikakat kerülgessék – jobb esetben, - vagy odébbtaszítsák – általános orosz szokás szerint, addig sem foglalkoznak azzal, hogy ott a bársonyszékek környékén mi is történik. És úgy gondolom, hogy itt is ez volt. Ha nem tudják az emberek, merre is lesz a felvonulás, ide oda fognak szaladgálni. Akik meg véletlenül a jó helyre tévednek, majd ordítozássaé elriasztjuk őket. A Vörös tér hatalmas körzetét lezárták. Én azt hittem, majd csak a térre nem lehet bemenni, de a Színháztéren sem engedtek felmenni a felszinre. És persze, sehol nem kommunikálták ezt sem. Apukák és anyukák, ünneplőbe öltözött gyerekekkel futkostak ide oda, hogy valamit láthasson a gyerek abból, amit hetek óta vár. Az Arbatnál kiengedték a tömeget, de az utcán szürke terepfoltos emberek álltak és senkit nem engedtek továbbmenni, csak az ellenkező irányba. Aztán mégiscsak leállt a tömeg az út szélén. Innen egy idő után áttereltek minket a merőleges utcára. Ott már hatalmas tömeg állt, teljesen betöltve a járdát. Úgy álltak, mint a heringek. Mi csak előttük, az úttesten fértünk el. Jöttek különböző egyenruhás emberek, ordítoztak megafonnal és puszta szájjal, de helyet varázsolni ők sem tudtak. Alapjában véve nem voltak sem bunkók, sem agresszívak Az ordítozósat kivéve. Úgy tűnt, a legtöbbjük nem sokkal tud többet, mint mi. Ráadásul a kivezényelt rendőrök mind tejfelesszájú fiatal gyerekek voltak. Görcsösen szorongatták a gumibotokat, mikor odaállították őket elénk. Csak úgy virítottak a pattanásaik. Szegények. Mekkora megkönnyebbülés lehetett nekik, amikor elmehettek.

A tömegben félig meddig mellettem egy fejkendős nénke álldogállt. Hatalmas lelkesedéssel sorolta, hogy melyik harci jármű mi, mire használták, mekkora az ágyu hatótávolsága. A tömeg meg kéjesen sijongatott az egyes újabb és újabb tankok, és miegymás megjelenésekor. Nekem nem okozott jó érzést. Az egész belsőm remegett, ahogy pár lépésre tőlem ezek elmentek.

A TV-ben azt mondták, hogy a Vörös téri ünnepség után ünnepi fogadáson ünnepelték a veteránokat. Mutatták is a gazdagon terített asztalokat. De úgy tűnik, csak a díszveteránok ettek ott, mert a metróban találkoztam egy bácsival, akit le is fényképeztem. Olyan aranyos volt, még ő köszöngette, hogy lefényképeztem. Vajon ő a milliónyi kitüntetésével is a tömegben nyomakodott? Akkor miről harsognak a plakátok? Köszönjük nagypapa a győzelmet! Fúj! Szemforgatók.

Annyira remélem, hogy az Öszöd utáni ünnepség balhék miatt mi nem jutunk el oda, hogy az ünnepeink csak kirakatünnepek lesznek, ahová mi, egyszerű földi halandók nem juthatunk oda. Akkor minek az egész? Így abszolút nincs nemzetösszetartó ereje.

Az „ünneplés” után emberek hatalmas tömege áramlott ide oda az utcákon, mert senki nem tudta, merre lehet menni és merre nem. A legtöbben azt hitték, most már bemehetnek a Vörös térre, mert innen onnan valami koncertről lehetett hallani. Persze, még csak a környékére sem engedtek senkit. Így aztán sokan átpártoltak Picassohoz, hamarosan utcahossznyi tömeg kanyargott a Puskin Múzeum előtt. Mások bementek a Megváltó Krisztus székesegyházba – itt mindig hatalmas a tömeg, - sokan a parkokban iddogáltak, de a sétahajóknak is jó napjuk volt. Én a Puskin Múzeum 19-20, századi gyűjteményével gyógyítgattam a tankok, lángszórók, katyusák és mindenféle méretű bombák és rakéták látványától felborzolt lelkem. Ez megint egy annyira tipikusan orosz megoldású hely. Egy oldalajtón lehet bemenni az épületbe. Először azt hittem, rossz helyen járok, és félreértettem a táskámat áttúró őrembert. Hosszó lépcsőn és alagsoron át jutottam el egy bezárt kasszához. Félve továbbmentem, itt már volt egy ruhatár – jó jel, - és nénik is üldögéltek székeken, a kiállítótermek közelségének egyértelmű jeleiként. Volt egy asztal, ahol könyveket, prospektusaokat láttam, megkérdeztem, ott lehet-e jegyet venni. „Hogy lehetne. Nem látja, hogy ez egy kioszk? A kasszában lehet jegyet venni. Menjen vissza a folyosóra, már áll ott egy asszony.” Visszakullogtam, és én is odaálltam. Úgy tíz perc múlva jött a jegyárus. Megéhezett, hát bezárt a kassza. Egyébként nagyon kedves volt, üdvözölte az előttem álló hölgyet, köszöntötte a hatalmas győzelem ünnepe alkalmából. Ő szegény nem értette, mit is mond a mosolygó jegyárus, mert nem beszélt oroszul. Engem viszont szerencsésen orosznak nézett, így 300 helyett csak 60 Rubel volt a jegy. A kiállító tér homlokegyenest más, mint a vendéget köszöntő alagsor. Gyönyörű lépcsőházból nyílnak jobbra és balra a termek. A tető üveg, áramlik be a fény, megcsillogtatva a hatalmas csillárok üvegdíszeit. A kiállított anyag is szép. Vannak mindenféle nemzetiségű festmények és néhány szobor, kerámia is, mindenféle stílusban, ami a 19. század elejétől a 20. század első feléig Európában jellemző volt. Van két Munkácsy is. Olyan jó volt benn sétálni. A legtöbb helyen csend volt, csak néhány teremben gyűlt össze több őrnéni, és pletykálkodott hangosan vihorászva. De onnan gyorsan továbbmentem. A főépületbe hamarosan Budapestről érkezik kiállítandó anyag.

Este itt is nagy tüzijáték volt, mint mindenfele szerte Oroszországban. És eső is, a TV képei szerint. Nagy szél kerekedett, felhőként pörgette a felkapott homokot. Az eső is eleredt, de azért eldurrogtatták a tüzijátékot. Mi csak a hangját hallottuk Pöttyel.