A 16. századi kolostor temetője a kezdetektől fogva cárok, cárnék, bojárok, majd később gazdag kereskedők nyughelye volt. A kommunista elvtársak – Pável Ljubimcev szarkasztikus hangsúlyával – 1922-ben bezárták a kolostort, és a temetőbe szocialista hősök kerültek. A kolostor falánál megnyitott újtemetőbe úgy járnak az emberek, mint mi magyarok a Házsongárdi temetőbe. Itt az árnyat adó fák alatt, a kolostor ősi falainak árnyékában sok nagy ember alussza örök álmát. Ahogy sétáltam, odajött hozzám egy férfi, és büszkén mutogatta, ki mindenkit temettek oda, nézzem csak a hősök, generálisok, tábornokok, repülősök, tankosok és hajósok sírköveit. Valóban, de engem az írók és zeneszerzők érdekeltek inkább. És persze, a sírkert csendes szépsége. A temető bejáratánál térkép igazítja el a kíváncsi sétálót, kit hol talál. Jó két két és fél órát sétáltam az öreg sírok között. Megtaláltam Csehov, Majakovszkij, Gorkij, Tretyakov, Csajkovszkij, tőbb Sztálin és Sztálina nyughelyét. Sztanyiszlavszkij, Bulgakov, sok színész, színésznő, festő és szobrász békésen megfér a háborús hősökkel, a kommunizmus és a párt hőseivel, politikusokkal és tudósokkal.    A vörös csillagok, sarlók és kalapácsok sem próbálják a kereszteket ledönteni. Békésen elvannak egymás mellett. És minderre bölcsen tekintenek a kolostor templomainak aranykupolás tornyai.