Ezen a szombaton annyira szép idő volt végre, hogy nem volt kedvem múzeumba, vagy bármiféle zárt térbe menni. Ezért elővettem okos kis könyveimet és gyorsan kijegyzeteltem a leglényegesebb látnivalókat.
Kinn az utcán rájöttem, hogy nincs annyira jó idő, mint gondoltam. Pénteken még este is olyan meleg volt, hogy Dorka pelerine alá nem kellett kötött kabát, elég volt a rövidujjú pulcsi. Szombaton 10 körül még hűvös volt és egy kis szél is fújt. Visszamentem a dzsekiért. Vittem a hátizsákom, mikor felmelegedett a levegő, abban kényelmesen elfért. No, és addig sem fáztam.
Kisbusszal akartam menni, de nem volt türelmem kivárni. A még megmaradt hó, jég és sár tetején elgyalogoltam az állomásra, és vonattal mentem a Szerp i molotig. Onnan metróval az Arbatig. Ez Moszkva Váci utcája. Sétállóutca, a közepén gyönyörű lámpasor, kétoldalt pedig szebbnél szebb régi épületek. És persze, a mindenütt a világon megtalálható túristabolondítók, a portrérajzolók, giccses képek és más nyomatok árusai, a boltokba becsalogató pántlikás, népiesch ruhás és reklámokat magukon hordó szendvicsemberek. Minden második bolt ajándékbolt, tele matrjoskákkal, szamovárokkal, Fabergee tojásokkal.
Az Arbat Moszkva egyik legrégebbi, hajdan külvárosi utcája. Már 1493-ban említették a nevét a krónikák. Állítólag arab eredetű az elnevezés. Korábban városnak, valóban csak a fehér városfalon belül levő utcák számítottak, a többi külváros volt. Mint, ahogy máshol is. A külföldi kereskedők, amikor megérkeztek, Moszkva falai alá, itt ütöttek sátrat. Egyesk az arabok „arbad” külváros szavából származtatják az Arbat nevet. Mások szláv eredetűnek tartják, „garbat”, egyenetlen, hegyes-völgyes jelentéssel, ami az elhelyezkedésére utal. Később, a 16. század táján a táborhely utcává alakult, mesteremberek telepedtek ide, akik a moszkvaiak ellátására állították elő termékeiket. A mai utcanevek is őrzik ennek az emlékét; Ezüstműves, Kalácssütő, Építőmester utca. A 18. századtól a környék egyre előkelőbbé vált, arisztokraták vették meg a telkeket és palotákat építettek. A környező utcák csendesebbek voltak, mert oda kereskedőket nem engedtek. Az Arbaton azonban már akkor is élénk élet folyt, mert itt boltok, kávéházak, vendéglők is nyílhattak. De ami a legfontosabb, hogy ez volt az orosz értelmiség találkozóhelye, élettere is. A régi mondás szerint, „ha pénzt akarsz keresni, menj Zamoszkvorcsébe, ha karriert akarsz befutni, akkor Szentpétervárra, de ha tudást és szép emlékeket akarsz gyűjteni, az Arbatra menj”. Mivel itt karriert nem akarok, a Zamoszkvorcsét meg nem tudom, hol van, az Arbatra mentem.
Kijöttem a metróból és semmi jel nem mutatta, merre is kellene indulnom. Szokás szerint az orrom után indultam, elmentem egy valamikori templom helyét jelző emlékoszlop mellett, lefényképeztem az OTP reklámtábláját, és eljutottam, az Arbat sarkára, amit a Prága étterem jelez. Az 187O-es években nyílt vendéglő neredetileg nem volt ilyen előkelő. Az itt dolgozó munkásemberek falatoztak a földszinti étteremben. Viccesen „braga”-nak, házisörnek nevezték a helyet. 1896-ban egy Tararikin nevű kereskedő billiárdon elnyerte a házat. Bal kézzel játszott a könyv szerint, de nemigen tudom, ez miért olyan fontos. Lényeg, hogy ő aztán úgy döntött, a Prága éttermet elsőosztályúvá fejleszti. A busás profit reményében nem sajnált semmi pénzt a renoválásra és átalakításra. Kekusev és Erikszon nevű híres építészek dolgoztak az épületen, akik a moszkvai szecesszió jeles képviselői. Átalakították az épület külső homlokzatát, belül gazdagon díszítették arannyal, tükrökkel, szobrokkal. A tetőteraszon a szabad levegőn élvezhették a vendégek az étterem híres konyhájának ételkölteményeit. No, és persze, Tararikin nem feledkezett meg arról sem, hogyan került hozzá a vendéglő, a város legjobb billiárd asztalai is itt voltak. Sok híres ember megfordult ay étteremben. A Három nővér preierje után például, a színészek itt ünnepelték Csehovot. Az államosítás után az elvtársak kissé lejjebb vitték a szinvonalat és munkásétkezdét nyitottak. Azután rájöttek, többet lehet vele keresni, ha kissé rendbeteszik. A földszinten félkésztermékek boltját nyitották, az emeleten cseh étterem volt.
Az első utcácska jobbra az Ezüstművesek utcája. Balra a Sztarokanyusnaja utca van, ami régi istálló utcát jelent. Itt laktak a cári lovak és a velük foglakozó emberek. Az utca elején formás kis faház áll. 1870-ben épült, és a Párizsi Világkiállításon díjat nyert mint az orosz stílus hű képviselője.
A következő mellékutca a Kalosin utca. Csendes utcácska. Van itt egy épület, ma irodák vannak benne, ami valaha a Tolsztoj családé volt. Egy Fjodor Tolsztoj nevű gróf lakott itt, aki az író kalandos életű nagybátyja volt. Valami olyasmi lehetett, mint a mi Benyovszky Móricunk.
...folyt. köv.... :o)))
itt a folyt:....
Először katonatisztnek készült, de annyi zavaros és botrányos kalandja, párbaja volt, hogy onnan eltanácsolták. 1803-ban jelentkezett arra az óceánjáró hajóra,a Nagyezsdára, ami az oroszok első világkörüli utat megcélzó expedíciója volt. Persze, itt is folytatta vicces és könnyed életét. Egyszer, amikor különösen tréfás és gonoszkodó kedve volt, bement a kapitány kajütjébe, ahol az íróasztalon ott volt a hajónapló. Volt a hajón egy kismajom, a hajósok okos kis kedvence. Tolsztoj gróf őt is magával vitte. Az asztalról felvett néhány papírlapot, akkurátusan szétszórta, majd felemelte a tintatartót és kilöttyintett belőle egy kis tintát. A majmocska alaposan megfigyelte a mozdulatot. Tolsztoj gróf pedig kisétált az irodából. A tréfájának köszönhetően eljutott az eszkimók közé is, mert a kapitány kirakta az első észak-amerikai szigeten. Ők nagyon megszerették, még királyuknak is megválasztották volna, ha a derék grófnak nem lett volna túl nagy a honvágya. Így aztán nem lett belőle eszkimó király. Visszatérve Szentpétervárra, természetesen, központi téma és szenzáció lett. Mindenki a kalandjairól beszélt, és a testét borító eszkimó tetoválásokról. A borogyinói csatában harcolt Napóleon ellen. Súlyosan megsebesült, ezért kitüntették. Puskinnal is összeakaszkodott. Csúnya pletykákat kezdett terjeszteni róla. Puskin hat évig edzett és tökéletesítette tudását, hogy a párbajból ő jöjjön ki élve. Végül aztán nem párbaj, hanem életreszóló barátság lett, mert Tolsztoj volt az az ember, aki őt Natalja Goncsarovának bemutatta. Tolsztojról több irodalmi emlék is van. Gribojedov egyik versében említi a kalandjait, Puskin Anyeginjében ő volt Zareckij alakjának az ihletője, A Háború és békében Dalahovként kel új életre.
Az Arbat 43-ban élt Bulat Okudzsava. Az 53-ban pedig Puskin bérelt lakást és ide hozta ifjú feleségét. A házzal szemben ma szobor áll, Puskin és Natalja Goncsarova, amint épp sietnek valahová. Nem messze innen volt az a ház, ahol Puskin legnagyobb lánya lakott. Róla mintázta Tolsztoj Anna Karenina alakját. A Plitnyikov fasor és a Bolsoj Mogilcevszkij utca sarkán álló, 1907-ben épült épületet Puskin, Gogol és Tolsztoj műveiben szereplő alakok szobrai díszítik.
A Gyenyezsnij köz a nevét a 17. században itt élő pénzverőkről kapta. Az 5-ös számú, szecessziós stílusú épület valaha egy gazdag könyvtárral rendelkező színházi főemberé volt. Gogollal nagyon nem szerették egymást, így a Revizorban meglehetősen negatív szereplőként jeleníti meg.
A Szpaszopeszkovszkij köz az itt található 17. századi templomról kapta a nevét. Amikor én ott jártam, hosszú sorokban álltak a hívők, kezükben kosárral, és várták, hogy a bátyuska megszentelje a tojásokat és a kulics nevű húsvéti kalácsot. Ebben az utcában van az az épület is, a 10-es számú, ahol a Mester és Margaríta hatalmas, sátáni bálja volt.
Az Arbat vége felé hatalmas „Makdonalc” van, bementem, mert ingyen wifi van, és reméltem, hogy valamelyikőtök csak fenn lesz a neten. De sajnos, senki nem volt. A kávézóban ettem egy finom halasszendvicset, ittam egy kávét, és visszajöttem Pöttyhöz Zseleznodorozsnijba.
Anyuci kiment 2009. augusztus végén Moszkvába egy évre tanítani, mi többiek meg itthon maradtunk. Ez egy olyan blog, ahol én (Delcsi) az itthoni Ő (Delcsi) pedig az ottani történéseket írja. A többiek meg persze hozzászólnak. :)
