Tegnap délután váratlanul annyi hó esett, hogy puha, fehér takaróval vonta be az egész várost. Nagyon szép volt. Abban reménykedtem, hogy éjjel még tovább is esik, és nagy nagy hó lesz mindenütt. Arra gondoltam, hogy elmehetnék az állatkertbe. Ha a parkot hó lepi, és ott sétálgat az ember, az nagyon jó lehet. Be is utaztam Moszkvába, de sajnos hó nem volt, csak latyak. Latyakos parkban sétálni nem volt kedvem. Ráadásul nagyon nagyon el kellett volna mennem wc-re. Abban a reményben, hogy lesz a közelben Meki (mákdónáldsz), elindultam az utcán. Csak mentem, mentem, és már nagyon, de nagyon, és még mindig nem volt Meki. Aztán úgy döntöttem, hogy bemegyek egy kávézóba. Jól esett egy minőségi kávét inni a sok nescoffee után. Megkönnyebbülve mentem tovább, és 2 sarokkal odébb persze, beleütköztem a Mekibe. De ekkor már azértsem mentem be! Innen már nem volt értelme, és kedvem sem volt, hogy elmenjek az állatkertbe. Lesétáltam a Taganszkaja megállóig, onnan egy balkanyarral a Taganszkaja utcára. Sok sok ember mindenütt, hatalmas forgalom. Hogy a betonépületek között váratlanul templomokba ütközöm, már nem lep meg. De most rábukkantam egy olyan zárdára, ahol egy szent ikon van. Lefényképezni nem volt szabad, csak kívülről készítettem képeket. Hosszú sor kígyózott,hogy odaérve imádkozhassanak, és megcsókolhassák az ikont. Emlékeztek? Valamelyik előző beírásban írtam arról a férfiról, aki a pestisjárvány idején elrakatta a csodatévő ikont, hogy megelőzze a járvány súlyosbodását. Szerintem most is elkelne egy ilyen döntéshozó, amikor itt lebeg felettünk a sertésinfluenza veszélye. Van a kolostorban egy szent kút is, hoztam magamnak vizet belőle. Csak megvéd. Ahogy jöttem ki a kút pavilonjából, kedves képet láttam. Egy idősebb nő ölelt egy fiatalabbat, nagyon nagy szeretettel. Nem tudtam, mi történhetett, de szinte fogható volt körülöttük a szeretet. Aztán eszembe jutott, nekem vagy hét hónapig még várnom kell, hogy ilyen szeretettel öleljen meg valaki.
Ha szabadott volna, bizonyára lefényképezem, hogy mennyire nincs érzékük a finomság iránt az oroszoknak. Gyönyörűen rendberakták a kolostort, minden épület, a templom, a különálló harangtorony… És akkor mi van a harangtorony földszintjén? Egy bolt, ahol 20 rubelért üres műanyag üveget lehet venni. Ugyanúgy, mint amikor Szergijev Poszadban be akartam menni az egyik templomba, és belépve egy, a túristáknak ezt azt árusító boltot találtam. Persze, én is vettem üveget, ha már nem vittem magammal, valamibe csak bele kellett tölteni a szent vizet. Örülök, hogy rátaláltam erre a kolostorra, mert nagyon szép, olyan meghittséget, zártságot, rendet sugároz, amit én nagyon szeretek. Innen elindultam visszafelé, hogy ha nagyon fáradt leszek, akkor megyek egy metrómegállót az állomásig, ha nem, akkor visszasétálok. Visszaérve a Taganszkaja megállóhoz, felmentem a Mekihez, de nem ott ettem. Találtam egy kis orosz gyorsétkezdét, nagyon ízletesnek tűnőételekkel. Ráadásul a személyzet is meglepően arnyos volt. Megkérdeztem a scsi mellett levő elnevezésről, hogy az mi, és aranyosan magyarázta, hogy ez rendes scsi, csak zöld, és higgyem el, hogy nagyon finom. Rendeltem is, és életem legfinomabb sóskalevesét tálalták fel nekem. Nagyon jól esett! Most hallom Édesanyát, ahogy felsikolt ; „édes Istenem, szegény lányom, ennyire éhezik, hogy képes örülni egy sóskalevesnek! Hát nem főz szegénykémnek senki?” Ne aggódj Édesanya, van mit ennem, és van, aki főz is, de ez tényleg nagyon finom volt. Apróra tört krumpli, felaprított sóska, kicsit besűrítve, és a közepébe egy fél keménytojást tettek. Kértem még hozzá tejfölt is. De hogy miért scsi?
Innen visszasétáltam az állomásik, épp jött a vonat, de úgy tömve volt, hogy végig álltam a peronon. Most meg Pötty kiselőadását nézem, ami ide oda iramodásból, szökellésekből és tágra nyitogatott szemből áll.
