Ma is sok szépet láttam, el is fáradtam.

Reggel kényelmesen keltem, sütött a nap, íg arra gondoltam, talán még elég erős a nap egy kis uborkakovászolásra. Tegnap vettem uborkát, előkészítettem, és pikk pakk üvegbe kerültek. Utána felöltöztem. Moszkva tiszteletére fekete egészruhát vettem Évek óta nem volt rajtam ilyesmi. Dorka, a zöld pelerined jó szolgálatot tett. Épp ilyen időre találták ki.

Már vaásrnap van. Otthon még 5 óra sincs, itt meg 7 lesz. Nem tudtam tovább aludni. Inkább írok nektek. Tudtátok, hogy a … mmmmmmm, nem jut eszembe a neve, tudod, Dorka, az a spanyol színésznő, akinek az orra a szájába lóg,…. oroszul is tud? Épp most növeszti a szempilláit valami csodapemeccsel a TV-ben. Egyébként, ha a reklámoknak hinni lehet, a nőknek itt is törik a haja, a férfiak korpásak, mindenki köhög és gyomorbajos, viszont a nők vissza tudják tartani, mert Tena ladyt nem hirdetnek, és valószínűleg nehéz napjaik sincsenek, mert erre sem kínál megoldást senki.

Kel fel a nap. Otthon ez is szebb. Itt csupa szürke minden, és ha lenne is rózsaszín és bíbor csík az égen, a panelházak azt is eltakarnák. ….most látom az időjáráselőrejelzésben, hogy már 10 fok körüli az előny Magyarország javára. Budapestre 24 fokot mutat, Moszkvára 14-t. De ha olyan idő lesz, mint tegnap, akkor több lesz 14-nél. Legyen is, mert hogy savanyodik meg a koviubim.

Tegnap, amikor abbahagytam a mesélést, és lefeküdtem, ott hagytam abba, hogy milyen ruha volt rajtam. Ami roppant lényeges, de talán érdekesebb, amiket láttam. Októbertől babaóráim is lesznek, ezért megnéztem a leendő csoportom óráját. Egy Hilary nevű fiatal amerikai lány tartotta. Ügyes, a gyerekek meg édesek. Utána kimentem az állomásra, kb. negyed óra séta, megvettem a jegyet Moszkvába, és bementem az állomásra, remélve, hogy hamarosan lesz vonat. Nagy megdöbbenésemre, hosszú sorok kígyóztak a jegypénztár előtt. Természetesen ennek ellenére sem nyitották ki a harmadik ablakot. Lehet, hogy az csak azért van, hogy kikukucskáljanak rajta, de jegyet nem adnak ki ezen az ablakon keresztül. Vagy csak a szimmteria kedvéért tették oda. Mindegy, viszonylag gyorsan dolgoznak, hamar megkaptam a jegyem, v Moszkvu i abratna, 84 Rubel. Itt nincs kalauz, az állomásra viszont csak ellenőrzőkapukon át lehet bejutni. A jegyet be kell dugni egy leolvasóba, amikor az zöld jelet ad, a kar felemelkedik, és reménykedhetsz, hogy csak akkor csukódik le, amikor már átértél. Tegnap láttam egy öreg nénit, hatalmas csomagokkal, amint épp a kar alatt szuszakolta át magát és számos cekkerét. De ez senkit sem zavart. Kifelé is csak ellenőrző kapukon át lehet menni, ezért a jegyet nem szabad eldobni, mert akkor az ember örök életre az orosz vasút foglya marad. Szomorú sors. Szerencsém volt, a vonat gyorsan jött, de természetesen nem akkor, amikorra ki volt írva. Tíz perc alatt kb. háromszor változott a kiírás, ezért aztán azt nem is nagyon figyeltem. Inkább az embereket néztem. Jött egy nő, mintha Szolzsnyicin Gulágjából ugrott volna elő valamelyik vallatónő. Tömör, derék nélküli test, előreugró hatalmas mell, tömör kar, láb, a fej hatalmas, bulldogszerű, vastag keretes szemüveg, szocira nyalt haj. Mire elővettem a fényképezőgépet, sajnos eltűnt. Volt egy öreg néni, laza farmerszerkóban, vastagtalpú holdjáró cipőben és baseball sapiban, hátán jazz-es kis hátizsák. …mmmmmmmm Budapestre már 26 fokot mutatnak…. Az egyik padon üldögélt egy férfi, aki ásványosüvegből mosakodott. Komótosan kiöblögette a száját, aztán a szemetesbe köpködött, majd egy papírszalvétára is öntözött a vízből, és azzal a kabátját részesítette reggeli mosdatásban. Érdekes szeánsz.  Megérkezett a vonat, benyomultunk, itt mindig, mindenki nyomakodik. Még hely is volt, így le tudtam ülni. Elkezdődött a szokásos esztrádműsor. Először az árusok jöttek, kínáltak mindent, mi szem szájnak ingere; hideg (?) ásványvizet, színes magazinokat, kifestőkönyvet gyerekeknek, műanyagtokot bankkártyához, a nyugati festészet részletes ismertetetését színes képekkel illusztrálva, de jönnek zokni- és harisnyaárusok, csokit és más édességeket kínálók, és még a jó ég tudja, kik. Utána következik a zenés felvonás, jönnek az afganisztáni veteránok gitárral és kéregetődobozzal. Mire a műsor lemegy, be is érkezünk Moszkvába. Az első megálló Szerp és Molot. Majd megnézem, mi fán teremnek. Itt is elmegy a vonat egy gyönyörű rendház mellett. Sajnos csak a sok hagymakupolát és a kerítést lehet látni. Egy nap majd ide is eljövök. A Kurszki állomáson nagy a tömeg, mint mindig. De már rutinosan lököm odébb a nekemjövőket. Én, persze, én maradok, mindezt csak akkor teszem, ha elkerülhetetlen. Vettem metrójegyet. Kettőt kértem, erre olyan kártyát kaptam, ami két útra jó. Szerintem sokkal jobb megoldás, mint a mi jegyeink. A járatokon azután már nincs ellenőrzés, mert nem lehet másként az ellenőrző kapukon átjutni, csak jeggyel. Ez az a megálló, ahol Sztálin nemes gondolatainak állítottak emléket. Minden állomás monumentális, szocbarokk stílus, sok arany, girlandok, itt ott szocklasszicista ion vagy esetleg uráli, de lehet, hogy dór, tatár beütéssel, oszlopok, szecessziós csempék és hömpölygő tömeg. A Csisztije Prudi állomáson szálltam ki. A bulvár nagyon szép. Széles, de nem tűnik annak, mert a közepén park fut végig, árnyas fákkal, padokkal, szökőkutakkal. Tényleg nagyon szép. Az autóknak csak egy sáv marad, ráadásul villamos is jár. Most nyugalmas volt, szombat lévén, de el tudom képzelni, milyen tülekedés megy itt hétköznaponként. A park és a bulvár elején Gribojedov szobra áll. A talapzatán Az ész bajjal jár szereplőit örökítették meg. A park végén van a tó. Sokkal nagyobbnak képzeltem. Valószínűleg, eredetileg az is lehetett, úgy olvastam, hogy nem is egy, hanem több tó volt. A „prudi” is erre utal, mert többesszámban van. Gondolom, ahogy beépült a környék, úgy vettek el területeket a tavaktól. Azt már meséltem, hogy honnan a név. Most olvastam, hogy azért kezdtek gazdagok is ide építkezni és költözni, mert a Mjasznicskaja (hentes) utcán járt Nagy Péter cár rendszeresen egy Lefortovo nevű, németek lakta városba. Így felment az utca ázsiója, kiszorították a henteseket az istállóikkal, üzleteikkel, mészárszékikkel, templomocskájukkal együtt, és előkelő környékké varázsolták az egykor bűzös helyet. Sok szép épület van a bulvár két oldalán és a környező utcácskákban. Itt van a Menysikov torony, ami természetesen egy templom tornya. A Gábor arkangyal templomé. 1704 és 1707 között építtette Menysikov, aki Nagy Péter cár egyik főembere volt. Ehhez mérten nagyratörő és büszke is volt. Azt akarta, hogy az általa építtetett torony legyen Oroszországban a legmagasabb, magasabb, mint a Harangtorony a Kremlben. Ezért a kupola tetejére nem a szokásos aranyfedőt terveztette a kereszttel, hanem egy nyújtott tojásalakú, díszesen cirádázott újabb rész került, amire eredetileg a szárnyas Gábriel arkanygyal alakját erősítették. Így egy ideig valóban magasabb volt, mint a Nagy Iván harangtorony. Egy vihar alkalmával azonban, az angyal letörött, hatalmas robajjal lezuhant a torony tetejéről. Ezt égi jelnek vélték az akkoriak, és nem merték visszatenni. Ezután a barokk torony tetejére is kereszt került. Az idő telik, de a megalománia nem múlik. Sztálin már a világ legnagyobb épületét akarta felépíttetni a lerombolt székesegyház helyén, de ő arkangyal helyett monumentális Lenin szoborral a tetején. Hál Istennek az égiek itt is közbeléptek.

Mire körbesétáltam, mennem is kellet a továbbképzésre. Az előbb említett Mjasznicskaja utcában van az iskola. A negyedik emeletre kellett felmászni, mert a lift sajna nem működött. Több téma közül választhattunk, két órán kellett résztvenni. Jó volt mindkettő, sok okos ötletet gyűjtögettem. Találkoztam azokkal, akikkel az első héten a bevezetőtréningen voltam. Aranyosak voltak, mesélték, hogy mi van velük, milyen az élet Moszkvában. A tréning utáni ivászatra nem maradtam, inkább sétáltam még egy nagyot, lefele a városközpont felé.

Közben megnéztem Volkov bojár egykori házát a 17. századból. Sajnos csak kívülről, mert most gyerekkönyvtár van benne, és már zárva volt, a másik részében talán laknak, mert a gyönyörű, régi lépcsőfeljárón alumíniumvázas műbőrszékek voltak kitéve. Ez egy téglaépület, de a mintája a régi faházakat idézi. Érdekes, hogy a felső emeletre kintről induló, meredek lépcsőn lehet feljutni. Kár, hogy nem rendezik be úgy, ahogyan eredetileg lehetett, és nem nyitják meg a látogatók előtt.

Bármerre megy az ember, akár a legrondább panelek között is, mindenfele templomokra bukkan. Nagyon szeretem őket. Mindegyik egy apró kis komplexum, vagy épp nem is annyira apró. Legtöbbjüket a 17-18. században építették.

Lesétáltam egész a Kitaj Gorod metrómegállóig. Itt van Cirill és Metód szobra, amint épp a ciril abc-n tanakodnak. A szobor mögött park van, árnyas fákkal és padokkal. Idefele Újabb templomokat és egy zárdát is láttam. A zárdának saját boltja van, ahol kenyeret, sajtokat, péksüteményeket, mézet árulnak. Átmentem egy piacon is. Az árusok már szedelőzködtek, de azért láttam, hogy a szokásos piaci bóvli mellett sok virágot, palántákat, apró bokrocskákat, sajt- és kolbászféleségeket is árusítottak.

Szép ez a város. El tudom képzelni, hogy milyen lehetett, amikor még nem autók és villamosok, meg motorok száguldoztak az utcákon.

Na, mennem kell, készülődöm, mert bemegyek órát nézni.