Hát, ez már rég nem Moszkva...

 2013.08.06. 20:32

Sziasztok!

Visszajöttem, folytatom az utazások leírását, de most kulináris utakon veszk részt. Főkét a saját konyhámban. Errefelé sokminden történik, ami a napok eseményeit illeti, aszaltam elég sok paradicsomot. A Delinke féle módszer, ami szerint fel kell karikázni a húsos paradicsomot, mindkét oldalát besózni (azt utálják a legyek, és nem mennek rá).  Sütőpapírra szépen letettem őket egymás mellé, ebben a nagy melegben még forgatni se kell (max a végeket). Volt, amit drótra fűztem, és úgy akasztottam fel. DSC00435.jpgUgyanígy szárítottam paprikát is. Azok üvegbe zárva várják, hogy télen levesbe, főzelékbe kerüljenek. A paradicsomokat felkockáztam (szerintem így kenyérbe, salátába, tésztára is jobb), beletettem kicsi üvegekbe, de közben tettem mellé rozmaringot, kakukkfüvet, oreganót (mind a sajátom), és egy kis borsot (ami nem itt termett :)). Majd felöntöttem olivaolajjal, de nem szűzzel, mert annak túl erős az íze. Ehhez az olcsóbb a jobb. (szerintem)

A padlizsán az én kertemben ici pici maradt, amikor próbálkoztam, de emlékszem, a szüleim kiskertjében hatalmasra nőtt. Édesapa szorgosan komposztozta, édesanyám, meg ha az ujját földbe dugná, az is kihajtana. She has a green thumb, ahogy a művelt amerikai mondaná. Most a piacon vettem szép padlizsánokat, vékony szeletekre vágtam, lesóztam egy éjszakára. Másnap kicsi olajon megsütöttem. Vettem fehér sajtot, felkockáztam, szépen sorban beletettem egy üvegbe, közéjük fokgahagyma és a fenti fűszerek mentek. Ezt is nyakonöntöttem olivával. Kicsit érdemes megfeledkezni róla, és aztán valami isteni!!!!DSC00431.jpg

DE!!! a legcsúcsabbak most a boszorkányos szörpjeim. Van Moszkvában egy nagy vega és egészségeséletmódimádó barátom, és ő küldött egy képet, azaz egy csomót, de egyiken volt egy nagy dunsztosüveg, benne egy csomó gaz és víz. Kérdeztem, mi az, és mondta, hogy "szurja" сурья, ami pogánykori varázsital. Beletesznek gyógynövényeket egy üvegbe, rá tiszta víz, és a nap erejével átmegy a növények gyógyereje a vízbe. Leszűrik, és úgy isszák. Esetleg mézzel ízesítik. Nekem ez egy kicsit vad, ezért a szűrés után cukrot és citrompótlót tettem bele, felforraltam, és zutty, üvegbe. Nagggyon finom, és benne a gyógynövények hatóanyaga. Az 5 literes üvegből kb 4l folyadék jön ki, ehhez adtam 2 kg cukrot és 2 lapos evőkanál citromsavat.  Készült mentás, menta és citromfű, réti füzény, cickafark és menta, menta és csalán, kakukkfű (ehhez kicsi üvegbe tettem a szárakat, amikről lemorzsoltam a levélkéket), földi szeder (ebbe pár szem szeder is ment a levelek mellé). Ha utánanéztek, ezek mind jó hatással vannak a szervezetre. 

 

Ma úgy alakult, hogy helyettesítenem kellett azt a lányt, Mását, akitől Pötty jött. Így áttettük a gyerekórát is mára. Negyed kettőkor fejeztem be a tanítást. Bevonatoztam Iljicsünk teréig. Ott a Kartoskában ettem egy kroska kartoskát brindzával és uborkás csirkével. Onnan metróval a szürke vonal Trubkaja megállójáig. A neten megnéztem a pontos címet, a Danyilovszkij val nevű utcát kellett megtalálnom. Ez nem volt nehéz, mert ki volt írva az irány. Utána meg csak a koldusok sorát kellett követnem, elvezettek a kolostorig. Nem értem, miért nem írnak ki útmutatókat, hogy ezeket a helyeket könnyebben megtalálja az ember. Büszkének kellene lenniük, hogy ennyire szép épületegyütteseik vannak.
Ez a legrégebben alapított és fennmaradt kolostor. Még Alexandr Nyevszkij legkisebbik fia, Danyiil Alexandrovics moszkvai nagyherceg alapította 1282-ben. Ő volt az első moszkvai nagyherceg. Felismerte, hogy mennyire fontos az orosz népet összefogni és egységbe rendezni moszkvai központtal. A kolostor alapításakor fatemplomot építettek, a Moszkva folyó jobbpartjára, mintegy öt versztányira a Kremltől. Fontos lelki szerepet töltött be, ide temették az alapító nagyherceget is 1303-ban. Halála után a kolostorral nem nagyon törődtek. Még a sír gondozásáról is megfelejtkeztek. Csak a 15. században jutott III. Iván nagyhercegnek eszébe, hogy rendbetegye a kolostort és újra gondozzák a nagy előd nyughelyét. Ha csak rajta múlik, minden maradt volna a régiben. A legenda szerint egyszer a nagyherceg lovagolni indult. A Moszkva folyó partján lovagoltak, amikor az egyik ló megbotlott, és lovasa leesett a lóról. Megjelent mellette egy ismeretlen, gazdagon öltözött férfi és azt mondta: „Danyiil moszkvai nagyherceg vagyok és engem ide temettek. Mondd meg Iván nagyhercegnek, hogy csak őnmagával törődik, és rólam megfeledkezett.” Attól kezdve imádkoztak a meghaltakért, Rettegett Iván pedig a kolosotort is rendbetetette. Megparancsolta, hogy építsenek kőtemplomot, majd 1560-ban a fiaival, Ivánnal és Fjodorral személyesen is résztvett a templom felszentelésén.  Ebben a templomban van a vlagyimiri Szűzanya ikon eredetije, amin ábrázolták Rettegett Ivánt, a fiait és a moszkvai metropolitát, Makarijt. Több száz éven keresztül adott otthont az atyáknak, gondozta a betérők lelkét. Ugyanakkor gazdasági és védelmi feladata is volt. A Moszkvától dél felé induló utat ők felügyelték. Komoly védőfala a tatátok ellen is hathatós védelmet nyújtott, bár ekkor még csak fából készült kerítés vonta körbe a kolostort. A kőfalat a hét bástyával a 17. században építették. Az októberi forradalom után a kolostort szinte teljesen tönkretették.Először idezárták azokat a papokat, akik megtagadták az új „hit”, a kommunista eszmék felvételét, akik nem kértek az átnevelésből. A szent relikviák eltűntek. Csak remélni lehet, hogy hívők vigyázzák őket. Később a valamikori kolostorudvaron Lenin apánk szobra kapott helyet. Körülötte gyerekbandák tomboltak. Az épületekben bűnöző gyerekek nevelőintézete kezdett működni. Rossz viselkedésért gyakran volt az a büntetésük, hogy a sírköveken ülve kellett enniük. Később a temetőt, ahol több híres amber aludta örök álmát, teljesen feldúlták és megsemmisítették. Ide volt eltemetve Gogol, Tretyakov, Rubinstejn, Perov...
1983-ban az egyház ezt a kolostort kapta elsőként vissza. Teljesen rendbehozták, a templomokat újraszentelték. Most itt van a Pravoszláv Egyház központja. Itt lakik a patriárka. Innen irányítja a pravoszláv hitűek lelki életét. A temetőben lehetetlen volt újra megtalálni, ki kicsoda, és a sírokat rekonstruálni. Ezért az elhaltakra emlékezve kápolna áll ma a helyén.
Nagyon bensőséges a kolostor hangulata a nagy méretei ellenére. Mindenhol színes fejkendős nők üldögélnek. Időnként átvonul egyik templomból a másikba egy egy feketébe öltözött, szakállas pópa. A nők egy része ilyenkor sűrű hajlongásba kezd. A park közepén szent kút van. Láncra erősített fémbögre van mellé téve. Egymás után, abból isszák a szent vizet. Sokan jönnek üvegekkel és viszik haza. Az 1731 és 32-ben épített Szvjátih otcov templom két szintes. Alul nem is érezni, hogy mennyire nagy. Mindenfele ikonok állnak benn, a hívők egyenként odajárulnak eléjük, imádkoznak, megcsókolják az ikonokat. Az emeleten vannak az alapító szent maradványai egy fa és arany koporsóban. Ott is sokan imádkoznak. Mások a benti padokon üldögélnek és vidáman beszélgetnek. Nagyon jó érzés volt közöttük lenni. Érezni lehetett, hogy az istentisztelet és az ima után megtisztult lélekkel, mennyire szabadok voltak ezek az emberek. A park kialakítása is olyan, hogy vannak kisebb nagyobb zugok, ahová elvonulhat az, aki magányra vágyik, egyedül szeretne imádkozni. De vannak olyan padokkal köberakott helyek, ahol most is vidám csoportok üldögéltek, pihentek és ették a kolostor pékségében sütött pirogot.
Negyed hat körül indultam vissza. Még bementem vásárolgatni kicsit. A metrómegálló mellett három bevásárlóközpont is csalogatja a vevőket. Kettőbe én is benéztem. Vettem magamnak trottyos nadrágot. Már régóta fáj rá a fogam.
Most meg az ágyon üldögélek és nagyon fáradt a lábam. Holnap jönnek a lányok vacsizni. Paprikás krumplit kapnak, pogácsát és kakaóscsigát, meg a kolostorból hozott kenyeret és pirogot.

 

Ma délután immáron harmadjára elmentem az állatorvoshoz, aki fennen hirdeti a szolgáltatásait városszerte. És immáron harmadszor, megint elküldtek. Ráadásul olyan bunkó módon, hogy igazából nem is tudok mit mondani rá. Mondtam, hogy miért vagyok itt, az asszisztensnő rámutatott egy kiírásra, hogy új rendelkezések vannak és a nemzetközi papírokat ott csinálják. És egy szó nélkül bement a rendelőbe. Én naívan azt hittem, hogy visszajön és megmondja, mikor rendelnek, vagy esetleg odatelefonál, hogy van-e rendelés vagy ilyesmi. De itt ez nem szokás. Az egyik várakozó kutyás hölgy mutatta, hogy merre induljak és mondta el az útvonalat, mert szerintem látta a döbbenetet és az értetlenséget az arcomon. Mikor mondtam neki, hogy már harmadszor vagyok itt, és eddig ezt nem mondták, csak felhúzta a vállát. Itt ez megszokott. Úgy húszpercnyi gyaloglás után megtaláltam a másik rendelőt. Lepattant épület, szörnyű váró, hát aggódtam rendesen, itt mi vár rám. Joviális doki bácsi. Kedves mosoly, segítőkészség. Nem értem azokat, akik undokok. Ők sosem kapnak mosolyt a munkájukért. Mennyivel egyszerűbb és kellemesebb annak, aki kedvesen fogadja a klienseket. Így Pötty értéke növekedett egy beültetett csippel, oltással, útlevéllel. Szegényt kifáraszthatta a hercehurca, mert egy szava sem volt míg haza nem értünk. Most épp kinyitotta a szekrényt és bevonult az ágyneműhuzatokra pihenni. Nincs számára bezárt ajtó.
Az eső meg csak zuhog...

2010. június 14. – Abramcevo

 2010.06.16. 09:14

 

Most arra gondoltam, hogy Moszkván kívül keresek látnivalót. Ezen az útvonalon már jártam akkor, amikor Szergijev poszadba mentem. Abramcevo néhány megállóval Szergijev Poszad előtt van. Ezen az útvonalon sok a vallásos ihletettségű látnivaló. Abramcevóban is van templom, nevezetes is, de a hely mégsem csak erről híres. Bár lehet, hogy épp ez az erős lelkiség felé vonzás hozott ide először egy írót, majd egy mecénást.
Az állomáson kiszálltam, és kicsit meghökkentem. A sínek kétoldalán sűrű erdő, itt ott utacskák szabdalta széllel. Merre is induljak? Talán követni kellene az embereket. Igen ám, de a mintegy húsz fős csapat pár lépés után kettészakadt, egyesek balra indultak, mások jobbra át a síneken, és hamarosan mindenki eltűnt az erdő valamelyik nyílásában. Jel még egy icipici sem jelezte, merre lehet a kastély. Elindultam hát, szokás szerint a szimatom után. Hála Istennek ebben megint csak nem kellett csalatkoznom. Ez ugyan jóideig nem volt egyértelmű, mert már vagy húsz perce mentem, mentem az erdőben, de kastélynak, birtoknak, még csak lakott településnek sem volt nyoma. Egyetlen bíztató jel az volt, hogy időnként jött egy egy ember szembe. Épp a napokban gondoltam arra, hogy mennyire hiányzik nem csak szimplán a csend, hanem az erdő csendje. A madarak csicsergése, a lomb susogása, az erdőillat. Milyen okos és finom kéz irányítja az ember lépteit. Hiszen mehettem volna a Néprajzi Múzeumba is, az is tervben van. De ezen a napfényes napon erre az erdei útra irányított engem. A szemem romlik, így az agyam időnként korrigál és olyasmit láttat velem, ami nincs ott, vagy nem az van ott. Ahogy felnéztem a merengésből, valaki jött az úton. Férfi volt az illető, de a feje, mintha bogáré lett volna. Mintha valami fantasztikus filmből szállt volna le egy bogárfejű marslakó, aki a földi szokásokhoz igazodva fekete öltönybe és nyakkendőbe öltözött az erdő tiszteletére. Mikor közelebb jött, eltűnt a bogárfeje, és barnára sült kopasz feje lett és szemüvege. Nagy mosollyal megkérdezte, erre van-e a kastély. Ugyanolyan nagy mosollyal mondtam, hogy én is épp azt keresem. Szerencsére jöttek a hátam mögött is, és az egyikük megnyugtatott, hogy arrafele van, amerre mentem, csak menjünk nyugodtan. Így Szergej és én együtt indultunk tovább. Hamarosan kiértünk egy országútra, előbb leereszkedtünk, majd felkapaszkodtunk az úton, és el is értünk a bejárathoz. A park kapujában hosszú lista tudatta, hogy ha be akarok menni minden helyre, a konyhába, a fürdőbe, a templomba, az egyes lakóépületekbe, akkor mindez 4oo rubel. Gondoltam, megnézem belülről a templomot, esetleg az orosz fürdőt, a konyhát.... Felesleges volt ezen töprengenem, mert ezen a napon csak a parkba lehetett bemenni, az épületekbe nem. Kár. És persze, ez sem volt kiírva. Szergej bogár hűségesen követett, és közben elmesélte az életét. Megtudtam, hogy hány helyen dolgozott, hogy hány felesége volt és mennyi gyereke van, ki hol tanul és dolgozik... Aranyos volt, de talán jobb lett volna egyedül sétálni, mert kissé feszélyezett, hogy én itt ott megálltam fényképezni, le is ültem volna, de szergej bogár csak mondta, mondta kedvesen mosolyogva. Az a mindent irányító meghallotta ugyan a másik kívánságomat, de valószínűleg csak félfüllel figyelt, mert nem igazán a megfelelő embert terelte az utamba. Bár lehet, hogy az ő szüksége nagyobb volt, és egy megértően hallgató és mosolyogva bólogató ember kellett épp neki. Mikor kiértünk a parkból, Szergej bogár elsietett az állomás irányába, én meg még ettem a büfében egy szendvicset és ittam egy kávét.
Nagyúri birtok terült el ezen a helyen, lankás, erdőkkel és ligetekkel foltozott tájon. A 19. század közepe táján egy Akszakov nevű íróé volt. Gyakori vendég volt nála Turgenyev, Gogol, Tyutcsev és más korabeli művész és művészetkedvelő. Az ő halála után a birtok romlásnak indult, de szerencsére hamarosan megvette egy Mamontov nevű gyáriparos. Ez a Mamontov és egész családja nagy művészetkedvelő és pártoló volt. Nagyvonalúan segítette kora művészeit. Repin, Szerov, Szurikov, Levitan, Vasznyecov és Polenov rendszeresen itt dolgozott, de kijött ide pihenni Saljapin, Sztanyiszlavszkij és más nagy művész is. Élénk, igazi értelmiségi élet folyt itt. A hálás festők műveiket ajándékozták a bőkezű mecénásnak. Vrubel egy gyünyörű szecessziós stílusú kerámia padot készített. Vasznyecov és Polenov a templomocska terveit készítette el az ősi, novgorodi templom nyomán. Kívül Vrubel kerámiái, belül Repin és Polenov festményei, Antokolszkij szobrai díszítik. A templomocskától nem messze van a magyar könyvek által kacsalábon álló palotácskának titulált épületecske. Valójában ez egy négy tyúklábon álló, fából készült meseház. Még Pavel Ljubimcev TV műsorából emlékszem, hogy ez a Mamontov gyerekeknek készült. Ezt a házikót is Vasznyecov tervezte. Nagyon szép az orosz szuna a „bánya” házikója is. Az ablakon bekukucskáltam. Láttam, hogy fapadlós, egy része körben csempézett, ezt egy derékmagasságú fal választja el a sarokban levő asztaltól és lócától. Az asztalon szamovár és csészék. A konyhaházat lakóháznak használták Mamontovék addig, amíg a lakóház elkészült. A főépületekben ma kiállítások vannak, festmények, szobrok, majolikák, Gogol, Turgenyev élete, de ezeket sajnos nem tudtam megnézni.
Mikor visszaindultam, még mindig fényesen sütött a nap, és énekeltek a madarak. A rövidebb úton mentem, egyenesen át az erdőn. Közben egy bátor kis mókussal is találkoztam, egész közel mehettem hozzá, ott ugrándozott bolondosan. Szerencsém volt, mert hamarosan jött a vonat, ráadásul nem állt meg minden vakondtúrásnál, mint idefele, így 2o perccel hamarabb Moszkvában voltunk. A friss levegő és a séta megtette a hatását, 9 órakor már aludtam és fel sem ébredtem másnap reggel fél hétig.

 

Szombaton a bulvár körgyűrűn sétáltam nem teljesen végig. A Turgernyev metrómegállótól indultam és elsétáltam a Tverszkij bulvár végéig, onnan vissza a Tverszkaja metróig és indultam Miriam „Luk in” kávézóját megkeresni. Gyönyörű idő volt, a nap fényesen sütött, de mégsem volt túl meleg, mert kellemes szellő hűsítette az utcákon ide oda özönlő tömeget.
Valamikor a fehér fal húzódott itt. Még Borisz Godunov építtette, hogy védelmet nyújtson a város vörös falán kívül letelepedett mesterembereknek. A fal 10 kilométer hosszan húzódott. Építője Fjodor Kon nevű építész. A területet a fal színéről Fehér városként emlegették ezután. Ott, ahol a nagyvárosok felé sugárirányban kivezető utak a falat keresztezték, kapukat építettek. A fal nincs már meg és a kaputornyok sem állnak, de emlékük megőrzi a helyükön levő terek, utcácskák neve: Nyikitszkije varota, Szretyenszkije varota, stb. Ezeken kívül még kilenc torony őrizte a moszkvaiak álmát. Az 1500-as évek vége felé épített falat a 18. században bontották le. Eddigre már alaposan tönkrement, és a város határa is kijjebb húzódott. A helyén fák övezte sétányt alakítottak ki II. Katalin cárnő utasítására. 1796-ban elkészült a város első bulvára, a Tverszkoj bulvár. Építésekor felhasználták a fehér fal köveit. Nagy Katalin döntése európai mintát követett. Európa számos nagyvárosában határoztak ekkorra már úgy, hogy a középkori városfalakat lebontják, és helyükön sétányokat hoznak létre. Maga az elnevezés vagy francia, vagy német eredetű. A franciák boulevard szava ismert, és épp így hangzik. De lehet, hogy a német bolwerk, védőfal szó alakult át orosz szóvá, ami eredetileg nem bulvár, hanem gulvár volt. Guljaty azaz sétálni szóra utalt az elnevezés, mert az árnyas fák alatt már több, mint 200 éve sétálnak a moszkvaiak. Később kezdték használni a bulvár alakot.
A Szretenszkij sétányon indultam. Ahogy a metróból feljöttem, egy térre értem Innen indul a fákkal övezett hosszú park, aminek a két oldalán megy a forgalom. A park elején nagy szobor áll. A Lukoil modern irodaháza a tér sarkán áll. Valószínűleg ők finanszírozták a park rendbetételét, mert a szobor talapzatán ott a Lukoil neve. Okos könyveim szerint ez a körgyűrű legrövidebb szakasza, mindössze 214 méter hosszú. Nevét a Szretenszkije kapuról kapta. Réges régen itt annak a Sztyepan Kucska nevű bojárnak a földjei voltak, akit még Jurij Dolgorukij fejeztetett le, mielőtt megalapította volna Moszkvát. Ennek már nyoma sincs. Hála Istennek, se levágott fejek, se vér sehol. Van viszont hatalmas forgalom és csodálatos épületek. Az utat gyönyörű paloták szegélyezik végig. Az első, amit nem lehet nem észrevenni, az a valamikori Rosszija Biztosítótársaság épülete, amit 1899 és 1902 között építettek. Le Corbousier szerint ez Moszkva legszebb épülete. Ízlések és pofonok.... Szép, valóban, no de a legszebb... A parkban sok ember hűsölt. Nagyon szépek a játszóterek. Színes fa és fém mászókák, hinták, csúszdák. Végig a sétaút mentén kovácsoltvas padok, szemetesek, lámpák.
A bulvár végén a Szretenyka nevű terecske vezet át a bulvárgyűrű újabb szakaszába, a Rozsgyesztvenszkij bulvárba. A két utca sarkán egy fehér templomocska áll. A szovjet időkben múzeum volt benne, de mára szerencsére visszakapta az egyház, és újra templomként működik. Pukirjevnek van egy festménye, amin egy öreg ember köt házasságot egy nagyon fiatal lánnyal. A kép ötletét a festő, aki itt lakott a közelben, onnan kapta, hogy egyszer, amikor betért ebbe a templomba, épp egy ilyen házasságkötést látott.
Az út itt erőteljesen lejt, követi a réges régen itt folydogáló Nyeglinka patak medrét. A patakocskát csövekbe kényszerítették, és most a föld alatt folyik, mint számos társa itt Moszkvában. A bulvárszakasz a nevét a 14. században épített Rozsgyesztvenszkij apácakolostorról kapta. Az 1501-ben épített templom Moszkva egyik legrégibb temploma. A harangtornyot a 19. században építtette hozzá egy gazdag hölgy, aki kicsi korban meghalt kisfiának akart így emléket állítani. III. Vaszilij herceg 20 évig élt a feleségével állítólag boldog házasságban. Gyerekük azonban sajnos, nem született. Egy uralkodónak utód kell, ezért ebbe a kolostorba kényszerítették a feleséget, Szolominija Szaburovát. Szolominija megátkozta a következő házasságot: „A Jóisten fogja megbüntetni azokat, akik idekényszerítettek.” III. Vaszilijnak született gyereke a második feleségtől. Ő lett a későbbi rettegett Iván. A zárda épületének sarkát Perov megörökítette a Trojka című festményén.
A 17-es számú ház arról híres, hogy ebben a házban volt Moszkva első elektromos liftje.
A bulvár közepén húzódó park végén építkezés folyik. Mintha valami szabadtéri színház lenne ott, vagy csak kávézó kerthelyisége. Nem tudom, mert le van takarva az épület fóliával. Az út egy hatalmas térbe torkollik. Már messziről látszik a hősi emlékmű égbetörő sziluettje. Magas talapzaton Szent György méri a végső csapást ellenfelére. A talapzaton anya karjában haldokló fia. Először azt hittem, Szűz Mária, majd rájöttem, hogy nem lehet, mert mögötte II. Világháborús katonaöltözetben levő férfiak vannak. Ez az emlékmű a nyitó képe a Virágos bulvárnak és a közepén futó parknak. Előtte van a metrólejáró, ami tökéletesen belesimul a képbe. Nincs sehol a régebbi metróbejáratok gigantikus épülete, tornyok és oszlopok. A virágokkal és alacsony karfával harmonikusan simul a tér egészébe. A Cvetnoj bulvár tulajdonképpen nem is a bulvár körgyűrű része, mert inkább abból indul ki és megy egészen a másik körgyűrű felé. De annyira szép, hogy elindultam és sétáltam egyet a parkban. Itt is sok ember üldögélt. A park közepén terecske. A téren fémbohócok pózolnak, a szökőkót közepén hatalmas ernyős bohóc egyensúlyoz egykerekű biciklin, a kezébe lévő bőröndből épp egy pici bohócgyerek pottyan ki. A víz nem csak a szökőkút alján levő csapokból jön, hanem az esernyőről is folyik. Nagyon kedves az egész. Sok gyerek futkos, élvezik a jó időt, tetszik nekik a sok bohóc, a fröcskölő víz. A füvön fiatal lányok és fiúk üldögélnek. Mellettük apró lovacska, nem messze tőlük egy fehér ló legelészik. Ha itt körülnézek, itt is sok a szép palota, a távolban pedig csillogó kupolák. Rovidke üldögélés és fagyizás után visszaindultam, hiszen a szombati séta témája a bulvár körgyűrű.
Visszaérve a térre jobbra fordultam a Petrovszkij bulvárra. A nevét, nem találjátok ki, hogy miről is kapta.... igen, igen.. Az itt levő kolostorról. A kolostor gyönyörű. Mint minden orosz kolostorban, itt sem egy templom van, hanem egész csokornyi szebbnél szebb teplomocska. És itt nincsenek szigorú őrök, egyenruhás, fegyveres férfiak, tiltó táblák. Meleghangú, hívogató feliratok, kedvesen segítő emberek. Szemben a kapuszinnel magas templom emelkedik. Bemenni sajnos még nem lehet, épp renoválják. Tőle jobbra virág alaprajzú templom áll. Vele szemben sárgára festett templomocska, régi, régi, göcsörtös lépcsősorral. Kedves apáca üldögél benn, megengedi, hogy fényképezzünk. A láthatóan nemrégiben elkészült belső képek színesek, vidámak. Az ikonosztáz festett és részben kerámiával fedett. A templom és a bejárati kapu között harangok vannak. A kicsitől a nagyon nagyig, mindenféle. A kaputorony falán dombormű, Szent Péter. Előtte tarka virágágyás. A sárga templommal szemben álló virágalaprajzú, piros kőből épült templomban nem fényképezhetünk. Az olaszok így be sem jönnek, amit nagyon rosszul tesznek, mert a belső tér telis tele szép képekkel. Arannyal borított ikonosztáz osztja a teret. A belső téret is a piros szín uralja. Ez adja a képek hátterét. Kijöttem, lefényképeztem a kaput, és a lerakott köveket. Réges régi írás van az egyiken. Ezt a templomot 1514 és 17 között építették. Innen átsétáltam ahhoz a templomhoz, amit épp renoválnak. Mellette a földön hatalmas kereszt fekszik. Később biztosan ebbe a templomba fog kerülni. Ha háttal állok a templomnak, előttem a kis piros templom, mögötte pedig a nagy, Szűz Mária templom. Az 1600-as években kezdték építeni, végső formáját azonban az 1800-as években kapta. Bent csend, nyugalom és kék alapszín. Minden frissen festve, gondosan rendbetartva. Az ablakokból a bal oldalon a többi templomra és a már rendbetett kertrészre látni. A másik oldalon építkezés, szorgos munka látszik. A templomot a kolostor utcai épületsorával egy árkáddal nyitott épületszakasz köti össze. Az árkád alja még nincs kész, vakolatlan téglasor látszik. Az árkádon túl a már említett építkezés. Az árkád innenső felén fiatal lány üldögél egy kisszéken és a virágokat festi. Alatta tarka cica nyújtózik lustán. Én is üldögéltem egy kicsit, élveztem a nyugalmat, a hely hangulatát.
Mielőtt azonban ideértem volna, végig kellett sétálnom a Petrovszkij bulváron. Az elején a Nyeglinnaja utca és a bulvár találkozásánál, - nem írom, hogy sarkán, mert ez inkább tér – valaha egy vendéglő állt; „Ermitazs” néven. Egy orosz kereskedő, Jakov Pegov és egy francia szakács, Lucien Olivier volt a tulajdonosa. A két férfi véletlenül ismerkedett össze, amikor mindketten a Trubnaja téri dohányboltban ugyanazt az ízesítésű dohányt mentek vásárolni. Beszélgetésbe elegyedtek, rájöttek, hogy rokonlelkek, és elhatározták, hogy megvásárolják a két utca közötti területet és vendéglőt nyitnak. Az elegáns étterem 1864-ben nyitotta meg kapuit az előkelő éhesszájúaknak. Francia konyhát vittek, drága francia borokat szolgáltak fel. Lucien Olivier komponálta meg azt a salátát, ami az oroszok mai napig kedvenc salátája, ami nélkül nincs Szilveszter, az olivjet.Ez olyasmi, mint a mi franciasalátánk, sak hús is van benne. Talán az orosz hússaláta? Ma az épületben nem étterem van, hanem modern színművészeti iskola.
Továbbsétálva itt is szép paloták sorakoznak mindkét oldalon. Van egy kék színű, fehérrel díszített épület, ami nem egyenes vonalú, hanem mintha a valamikori patak csorgását követné, hullámos. A bulvár végén, az utcák összefolyásánál a Petrovszkije vorota, Péter kapu tere van. Jobbra innen nem messze áll a kolostor, amiről már írtam. Szemben folytatódik a park, jobbra régi házak, mögöttük újabb kupolák. A tér sarkán rendőr igyekszik a nagy forgalmat nehezebbé tenni. Időnként kiugrik egy egy autó elé, megállítja, csikorgó fékezésre kényszerítve a mögötte haladókat. Mikor a Petrovszkaja utca zebráján mentem át, akkor a pirosban békésen várakozó autóknak intett, hogy menjenek nyugodtan, a keresztutcákból épp nem jön más autó, az a néhány gyalogos meg nem számít, majd odébbugranak. Így is tettünk. Elsétáltam megnézni a kupolákhoz tartozó templomot. A Péter kapui Szűzanya ikon temploma. Épp renoválják. A már kész kupolák aranyos képe visszaverődik a mellette levő modern épület tükrös ablakain.
A park elején Viszockij szobra áll. Vicces, hogy oda állították, ahová épp azt írta egyik dalában, hogy oda ne állítsanak neki emlékművet.
 


„És bár hiszek mindenben fényesben,
Népünkben például, a szovjetben,
Ne állítsatok nekem emléket a téren,
A Péter kapunál vagy a környéken..”
 
«И хотя во всё светлое верил,
Например наш советский народ,
Не поставят мне памятник в сквере,
Где-нибудь у Петровских ворот.»


A forgalombonyolító rendőr és Viszockij háta mögött folytatódik a parksor. Két szélén árnyat adó fák, középen sétány padokkal, kovácsoltvas lámpákkal, virágágyásokkal. Innen már Sztrasztnoj bulvár a neve. Ez a szakasz majdnem egyidős a Tverszkoj bulvárral. A neve viszont nem. Érdekes, hogy a szovjet időkben miért adtak vallásra utaló új nevet a sétánynak. Az új név arra a kolostorra utal, aminek a lerombolásával keletkezett a tér a Tverszkij és a sztrasztnoj bulvár között. Csak nem lelkiismeretfurdalásuk volt az elvtársaknak? Az eredeti neve Narüskina bulvár volt. A története a következő: itt eredetileg a moszkvai Széna tér volt. Nappal szénát árultak, éjjel rablók bújtak el benne, hogy innen támadják meg a békés utazókat, akik a kolostort és a Péter kaput összekötő kis utacskán jártak. 1872-ben egy gazdag és nagylelkű asszony, bizonyos Narüskina úgy döntött, hogy saját költségén közparkká alakíttatja át a veszélyes teret. A hálás moszkvaiak ezután a Narüskina nevet adták a kialakult bulvárnak. Egy adakozó gazdag polgár azonban valószínűleg nem illeszkedett a kommunisták gonosz és pénzéhes polgárképébe. Még egy valamikori kolostor elnevezése is jobb ennél. Mivel már nem áll, egy idő után valószínűleg úgysem fogják tudni az emberek, honnan a név. Szegény Narüskina neve így feledésbe is merült. A kolostorra viszont emlékeznek az emberek. Mikor arra jártam, a Puskin mozihoz felvezető lépcső korlátjánál egy férfi imádkozott. A korlátra Szűz Mária képet akasztott, és azelőtt hajlongott pravoszláv szokás szerint. Nagyon sokszor találkozom hasonló képpel. Sokszor fakereszt és egy kis felirat állít emléket a szovjet időkben lerombolt templomoknak. Az emberek ezeknél is megállnak imádkozni. A falakat lerombolhatták, a hely szelleme azonban és az emberek hite megőrződik.
Ezen az utcán áll Gagarin herceg palotája. Valamikor mögötte gyönyörű park volt, szökőkutakkal, allékkal, fákkal és virágokkal. Szocialista időkből származó utikönyvem rosszallóan említi, hogy a hatalmas palotában a herceg háromfős családja lakott. Ej, ej. Az épületet 1780-as években építették, klasszicista stílusban. Az 1800-as évek elején az Angol Klub nevű úrikaszinónak adott otthont. Napóleon is megfordult itt, bár valószínűleg nemkívánatos vendégként, mint ahogy az akkor még ismeretlen Henri Boyle katonatiszt is, aki később Stendhal néven vált híressé. Őt is megfogta az épület klasszikus szépsége. Hazatérte után lelkesen írt Moszkva szépségéről, a sok csodás palotáról, templomról. A két bulvárt a Puskin tér köti össze. A téren szökőkutak és egy Puskin szobor áll. Mindez nagyon szép és harmonikus. Kár, hogy nem láthatjuk mindkettőt, a szép teret és a valamikor itt állt kolostort a templomokkal, templomkerttel, sírokkal.
A Tverszkoj bulvárnak csak egy szakaszán jártam, mert már nagyon elfáradtam. Legközelebb azt járom végig és majd írok róla is, hisz ez a legrégibb szakasz, számos fantasztikus épülettel, szobrokkal, és nagyon érdekes történettel.
 

Reklámok

 2010.06.11. 08:52

 

Alapvetően ki nem állhatom a TV reklámokat. Itt azonban hasznosnak bizonyultak. Ha az ember ugyanazt a szöveget sokszor hallja, akaratlanul is belemegy a fejébe. Sok szó, kifejezés és ezek szövegbeli elhelyezkedése vált így orosz tudásom természetes részévé. Van egy gyümölcslé reklám, ahol egy színésznő és a családja életébe kukkantunk be, közben ők isszák a gyümölcslét. Ez az egyik első reklám volt, amit még a moszkvai lakásban láttam. Volt egy mondat, épp a történet csattanója, amit egyszerűen nem értettem. Az apuka itatja a kisöcsit, és nagy büszkén mondja az anyukának, hogy egy húzásra lement két deci. A tízév körüli nővérke, billegő copfocskákkal és szemtelen, fitos kis orral, rávágja: „Весь в отца.” Hát, ezt nem értettem. Aztán rájöttem. „Tiszta apja.”
Érdekesek a gyógyszerreklámok is. Sokat elmondanak az itteni viszonyokról. A nők itt is boldogan kacagnak, mert Tena Lady van a tangájuk alatt. Hamar ezután újabb boldog nőket látunk, ők is kacarásznak, de nekik esernyő van a kezükben. Ők Sena lédit hordanak. Fáradt lábú nők ülnek és nyögdösve maszírozzák a vádlijukat. Tízcentis sarkakon vidáman szökdécselő nő közli, hogy neki nincs ilyen gondja, mert ő Lioton géllel keni a lábát. „Nekem saját életem van, én teljes életet élek, nincs időm a fájdalomra” – ismerős? – „de nekem nincs is ilyen gondom, mert van Nászj gél”. De ennél is érdekesebb a „Büsztromgél”, ugyanilyen fájós lábú és ugrándozó nők hirdetik, közvetlenül a Fastumgel reklámja után.
Vannak cégek, akik egyszerűen lefordítják oroszra a saját reklámjukat, és a már otthonról ismert szereplők oktatnak, hogy a kemény víz tönkreteszi a mosógépet, csak itt épp oroszul. Az orosz emberek immunrendszere is olyan, mint egy löttyedt salátalevél, gyomortartalmuk, meg mint egy rakás szemét. Miután megitták a megfelelő joghurtot, és apró golflabdák tucatját gurgatták át a bélrendszerükön, már vidáman símogatják a hasukat, és mosolyogva néznek az újabb joghurtos jövő felé. Más cégek átalakítják, és az itteni élethez igazítják a történeteiket. Az olcsó, de a „drága mosószerrel” azonos eredményt hozó mosóport itt orosz háziasszonyok dícsérik, kopott csempék és kilógó vezetékek, csövek előtt. Itt a gyerek iskolai fehér inge lesz koszos, vagy olajos hallal keni össze a kislány a pólóját és nem lecsóval. A boldog anyukáknak ettől sikerül megszabadítani a szóbanforgó ruhanemüt. Ők ugyanúgy nem akarják olcsóbbra és többre cserélni a csodajó mosóport, mint magyar, osztrák és egyéb nemzetiségű társaik.
Azután vannak az eredeti orosz reklámok. Ezek legtöbbje kész kis történetecske. Vannak rajzos reklámok, mint egy mese, és vannak rendes szereplősek. Az orosz csokik és cukorkák, kekszek híresen finomak. Az egyik legjobb az Aljona nevű. Ezzel még a háromfejű sárkányt is meg lehet szelidíteni. Legalábbis, ha hihetünk a reklámoknak. A telefonálás itt szent dolog. Mindenki, folyamatosan a mobilon lóg. Illetve a mobil lóg rajtuk. A legtöbb embernek a fülében a fülhallgató, utcán, metrón, boltban, vezetés és séta, munka és pihenés közben, hosszasan beszélnek a mobilon. A boltokban a vevők nyugodtan kivárják, amíg a parizerszeletelést félbehagyva, egyik kezében a kés, a másikban a telefon, az eladó befejezi a beszélgetést. A mobilcégek kemény harcot folytatnak a piacért. Mindegyiknek megvan a maga arculata. Az egyik olyan, mint egy méhecske, fekete, sárga csíkos. Nagyon jó szinválasztás, még ha nem is az ő reklámjuk, a két szín akkor is eszébe juttatja az embereknek a cég nevét. A másik piros és fehér. Nekik a mobilinternetes reklámjuk aranyos. Western zene hangjaira szarvasnak átrajzolt kis mobil adapterek vágtatnak az égen át a a laptopokhoz. Miután csatlakoztak a laptophoz, eldobálják a lábaikat, szarvukat. Nagyon aranyos.
Sztárok itt is vannak. Csak időnként zvjozdnak hívják őket. Nekik is megvan a maguk „Tanár ura”, mint nekünk. Engem az itteni ugyanúgy taszít, mint az otthoni. Mesterkélt, túlzottan is kitalált. Az otthoni gúnyos és undok, az itteni negédes és babusgatva lekezelő. A Dreft reklámban ő oktatja ki a butuska csinoskát, hogy ha ezzel a szerrel mossa a ruháját, akkor az eredmény kiváló lesz. „És akkor ötöst kapok.” – mondja éteri boldogsággal.
Nagyon sokan dohányoznak. A kormány kemény harcot indított, hogy leszoktassa az embereket a cigizésről. A reklámok egy része mellbevágó, megdöbbentő, taszító. Gondolom, ez is a cél. Van olyan, ahol a tüdőből, mint egy koszos szivacsból facsarják ki a szürke lét. A TV-beli, beszélő reklámok oroszok. A fiatal lányokhoz fiatal férfi beszél, aki elmondja, hogy a fiatal férfiak szerint a dohányzó fiatal lány nem vonzó. Azt gondolják róla, hogy megbízhatatlan, nem komoly. És ami itt a legfontosabb érv, hogy nem is akar komolyan férjhez menni. Remélem, sikeresek lesznek ezzel a kampánnyal, mert tényleg szörnyű, hogy még a kismamák szájából is lóg a cigi.

No, hát ez az oroszországi néhány hónap megmutatta, hogy mire is jó a reklámnak nevezett pénzkidobálás. Aki nyelvet tanul, az nézzen sok reklámot, és így számos köznyelvi fordulat fog ráragadni. Mindez persze csak akkor hasznos, ha azon a nyelven nézi az ember a reklámokat,

 

Június eleje óta jóval kevesebb órám van, mint addig. Kifutottak a gyerektanfolyamok és amik megmaradtak azok főként az esti felnőttcsoportok. Így hét kőzben is van időm kicsit nézegetni. Remélem, hogy az eső nem szakad a fejemre. Már napok óta, mintha április jött voln át ide Magyarországról. Egyik pillanatban hétágra süt a nap, azután egy pillanat alatt beborul és leszakad az ég. Erős szél, letört ágak, repkedő cigarettásdobozok, kifordult esernyők. Tegnap például egész nap viszonylag szép volt az idő. Nyáriasan öltözött emberek mindenfele. Én is szandálban voltam, pólóban, háromnegyedes nadrágban. Orosz módra a vállamra vetettem egy kendőt, és kész. Reggeltől estig mindez épp megfelelő volt. Az esti órám elején úgy éreztük mindannyian, hogy ki kell nyitni az ablakot, mert elfogyott a levegő. Nem a levegővel volt gond, - mint később aztán kiderült, - hanem az eső készülődött és szippantotta el előlünk az oxigént. Hamarosan vidám kopogás jelezte az eső megérkezését. Szlovák kollégám hozott haza kocsin, de mire ideértünk, az eső elállt és ismét meleg lett. Este tíz óra és nappali világosság.
Szóval, ma szeretnék eljutni a Donszkoj kolostorba, és remélem, ebben az időjárás is támogatni fog. A kolostort Fjodor Joannovics cár alapította a 16. század végén a doni Szűzanya tiszteletére. A tatárok hosszú évszázadokon át sanyargatták, gyilkolták az oroszokat. 1591-93-ban egy Kázi Girej nevű kán próbálta Moszkva falait bevenni. De miért is hívják doni kolostornak a kolostort, és doni Szűzanyának az ikont? Azt beszélik, hogy a kulikovói csata előtt Szergej Radonyezsszkij nagyhercek ez előtt az ikon előtt fohászkodott a Jóisten segítségéért. A Don melletti csatatéren fényes győzelmet arattak az orosz seregek. Ettől kezdve az ikont doni Szűzanya néven kezdték emlegetni, és hozzá fohászkodtak a cárok minden jelentős csata előtt. Így történt ez 1591-ben is. Meghallván, hogy a krími kán a város felé közeledik, az istenfélő cár elrendelte, hogy hordozzák körbe Moszkva falain az ikont, majd helyezzék el abban kis templomban, amely körül a katonák gyülekeztek. Ő maga egész éjjel imádkozott, majd hajnal felé mély álomba zuhant. Csodás jelenést látott. „Krisztus segítségével fogod a győzelmet kivívni.” – mondta a hang. A csata kemény és kegyetlen volt. Már egy egész napja folyt az öldöklés, amikor az oroszok nagy megdöbbenésére a tatárok váratlanul megfordultak és elmenekültek. Ez a fordulat később több csatában is megismétlődött. Így jöttek rá, hogy a fordulatot mindig az hozta, amikor a moszkvaiak Sz űz Máriához kezdtek fohászkodni segítségért.
A csodás segítségért hálás cár felépíttetett egy gyönyörű katedrálist a annak a templomocskának a helyén, ahol előtte az ikon volt. A Doni kolostor e körül a katedrális köről alakult ki. Mintegy száz évvel később egy másik katedrálist építetteka régi mellé. Ez az előbbinél is nagyobb. Ezért ezt nagy, a régit a kicsi templom néven kezdték emlegetni. A kistemplomot valószínműleg ugyanaz az építész építette, aki a város fehér falait. Stílusában nagyon sok a hasonlóság a kettő között.
A kolostor nem csak szép napokat látott, hanem szomorúságot, eszetlen romblást is. A bosevikok ide zárták Tyihon patriarkát, az oroszok t. 1925 április 7-én halt meg. Utolsó szavaia következők voltak: ’hosszú, sötét éjszaka vár még rátok...” „Ночь будет тёмная долгая.., долгая…”
Gyászszertartásán rengeteg ember vett részt. Nem törődtek a bolsevik bosszú lehetőségével sem. Mikor az 1980-as évek végén az egyház visszakapta a kolostort, és megkezdőtött a felújítás, egy koporsót találtak, melyben ott volt a partiarka érintetlen teste. Még abban az évben szentté avatták, és szent testét a Nagytemlomban helyezték el.
 
... hát, itt vagyok... Gyönyörű a hely. Mint minden itteni kolostor itt is több kisebb nagyobb templom van. A katedrális a mi fogalmaink szerint azért kissé túlzás, de tény, hogy gyönyörűek. Nagyon szépen rendben van mind tartva, sok sok fa, virág mindenütt. Ahogy jöttem, előttem egy fiatal lánycsoport jött valószínűleg a tanárnőjükkel. Elcsíptem néhány szavát, amiket mondott. Kívül hallottam, hogy a kapu alsó része – érthető módon - az igazán régi. A stílusa igazi orosz építészeti mód, tömör falak, a kapu mellett kétoldalt zömök oszlopok. A magas kerítés tetejét tulipánminta csipkézi. A kertben sétálva azt hallottam, hogy a szovjet időkben, mint más szent helyet is, diák és munkásszállóvá alakították. A fiatalok érthető módon sportolni, játszni akartak, de pénz sportpályára nem volt. Ezért a temetőből odébbdobálták az ősi sírköveket és ott fociztak. Szívszorongató történet. Azt a könyvemben olvastam, hogy valamikor a 20-as években Lenin kinyilvánította, hogy az elhamvasztás az igazi kommunista temetkezési mód. Pályázatot írtak ki krematórium tervezésére. A versenyt az a tervező nyerte, aki az itteni egyik templom átalakítását álmodta meg. Hosszú éveken keresztül működött krematóriumként a templom. A hely nem csak emberek nyughelye. A szocialista idők alatt ide menekítették azokat a köveket, szobrokat, amiket a templomrombolásokkor meg tudtak menteni. Ahogy a sírok között sétáltam, ráteláltam Szolzsenyicin sírjára. Sok Puskinnal kapcsolatos sírkő is van. Puskin nagymamája, nagybáytja, nagynénje és számos barátja is itt nyugszik.
A nagytemplom ikonosztáza lélekzetelállító. Rám amúgy is nagyon nagy hatással vannak ezek a gyönyörű alkotások. Csak ültem a fal melletti kis padon és élveztem a csendet, a nyugalmat. Kendős nők és szépen öltözött férfiak imádkoztak a szentképek előtt. A doni Szűzanya képe alatt ott az ima, amit a csaták előtt imádkoztak. Ez is egy olyan bújós Jézuska Szűz Máriával. A régebbi, úgynevezett kistemplomba sajnos nem lehet bemenni. Látszik, hogy folyamatosan dolgoznak. Teszik rendbe az épületeket. Most épp a trapéznajának nevezett kis ebédlőben vagyok. Finom házi pirogszerűséget – káposztával töltött kelttésztát – eszem és zöldteát iszom. Kedves, kendős néni szolgálja ki az éhes vendégeket. Közben a galambok ki- besétálnak, csipkedik a lepotyogott morzsákat. Emlékszem, Szergijev Paszadban gondolkodtam, hogy mi is az a trapeznaja. Gondolom, a szerzetesek ebédlőjét hívták, hívják így. De miért trapéz alakú? Ez, ahol üldögélek, egy teljesen normális, téglalap alakú sátor. De a neve, az a régi: trapéznaja.
Hol kisüt, hol elbújik a napocska.
Örülök, hogy eljöttem.

 

A 16. századi kolostor temetője a kezdetektől fogva cárok, cárnék, bojárok, majd később gazdag kereskedők nyughelye volt. A kommunista elvtársak – Pável Ljubimcev szarkasztikus hangsúlyával – 1922-ben bezárták a kolostort, és a temetőbe szocialista hősök kerültek. A kolostor falánál megnyitott újtemetőbe úgy járnak az emberek, mint mi magyarok a Házsongárdi temetőbe. Itt az árnyat adó fák alatt, a kolostor ősi falainak árnyékában sok nagy ember alussza örök álmát. Ahogy sétáltam, odajött hozzám egy férfi, és büszkén mutogatta, ki mindenkit temettek oda, nézzem csak a hősök, generálisok, tábornokok, repülősök, tankosok és hajósok sírköveit. Valóban, de engem az írók és zeneszerzők érdekeltek inkább. És persze, a sírkert csendes szépsége. A temető bejáratánál térkép igazítja el a kíváncsi sétálót, kit hol talál. Jó két két és fél órát sétáltam az öreg sírok között. Megtaláltam Csehov, Majakovszkij, Gorkij, Tretyakov, Csajkovszkij, tőbb Sztálin és Sztálina nyughelyét. Sztanyiszlavszkij, Bulgakov, sok színész, színésznő, festő és szobrász békésen megfér a háborús hősökkel, a kommunizmus és a párt hőseivel, politikusokkal és tudósokkal.    A vörös csillagok, sarlók és kalapácsok sem próbálják a kereszteket ledönteni. Békésen elvannak egymás mellett. És minderre bölcsen tekintenek a kolostor templomainak aranykupolás tornyai.  

Közben eleredt az eső. Visszaindultam. Zseldorba visszérve már sütött a nap. Kitártam ajtót, ablakot és a napfényben pakolásztam, olvasgattam.                                                                                                                                                                                                                                      

Az elmaradt Delcsis beírás

 2010.05.31. 10:50

 

2010. május 23. – vasárnap: Delcsi indul haza
 
Letelt ez a néhány nap. Delcsi még alszik, de hamarosan kelnie kell, pakolászni, becsekkolni... Holnap nektek még Pünkösd, nekem meg újra munka.
Sok szépet láttunk együtt:
Május 17 – Vörös tér, GUM, Szt Vaszilij székesegyház, a másik székesegyház, Moszkva part
Május 18 – kedd: Arbat, hajkázásos városnézés
Május 19 – szerda: Tretyakov Képtár
Május 20 – csütörtök: utcák, boltok, este Nagyszínház, Szilfida balett
Május 21 – péntek: Kreml és újra a belváros
Május 22 – szombat: Zseldor, piac, főzöcskézés, este lányok: Nadja, Kszjusa és Miriam. Sajnos Nadja párja, Ljos nem jött el.
Jókat beszélgettünk, nevetgéltünk a lányokkal. Delcsi sütött egy isteni almás sütit, és főzöcskéztünk is ezt azt. Kipróbáltuk CMCP halászléporát. Tényleg finom. Pontyot ugyan nem találtam hozzá, de ezzel a hallal sem volt rossz. Volt még gombapörkölt rizzsel – Miriam vegetariánus, vegyes saláta. Ja, és mivel Miriam halat sem eszik, neki főztem külön lencsés, babos magos levest. Ők hoztak borocskát, volt még gyümölcs és karamellkrém. A fagyit már nem bírtuk megenni, így az rám marad a magányos napokra.
Nagyon j volt a hét. Épp elég erőt és vidámságot ad arra az egy hónapra, amíg még itt vagyok. Egyelőre nem látom, milyen ráim is lesznek. Állítlag nagyon leül az oktatás a nyáron. Meglátjuk. Holnap beszélek velük, konkrétan mik is a terveik júniusra. Konkrétan. Nem álmodozás szinten. Mert azt már ismerem.
Na, megyek, keltegetem Delcsit.
 
Ma már május 28 van. Lassan egy hét is eltelt azóta, hogy Delcsi hazament. Egyelőre még sok órám van, az idő repül. Tegnap ideadták a júniusi órabeosztást. 20 és fél órám lesz. Gyerekórám csak a vasárnapi marad, de találtak egy egyéni órásat, aki kétszer jön hetente és átveszem az egyik orosz lány hétfő esti óráját. Plusz a futó felnőtt óráim. Minden esetre egyszerűbb, mint a sok gyerekórával. De azért hiányozni fognak. Aranyos gyerekek.
Ma délután „búcsúparty” lesz az egyik bébicsoportommal. Játszunk együtt a szülőkkel, az iskola ad teát, sütiket. A másik bébicsoporttal hétfőn lesz „búcsúparty”.
Delcsi a jóidőt elvitte magával. Azóta látom, hogy otthon újra 23-24 fok van, itt viszont folyamatosan esik az eső, a hőmérő higanyszála pedig nem nagyon mászik 12, 13 fok fölé. Ráadásul a szél is fúj. Most kinyitottam a teraszablakot, szellőztetek, de nem hagyom folyamatosan nyitva. Pötty örömmel lóg kifelé. A távcsöves szemével biztosan mindent közelebbinek érez, mint ahogy van.
Ma nem megyek semerre. Takarítgattam, mosok, és akarok főzni is. Csirkelevest és túrógombócot. Holnap jön Liz ebédre, a levesből marad, és gombócot is akarok hagyni édességnek. Ha vasárnap jó lesz az idő, a gyerekóra után bemegyek Moszkvába. – Pötty hozott egy kupakot, hogy dobáljam neki. Mire ezt leírtam, már vissza is hozta. És megint. – Lehet, hogy újra megpróbálom megnézni azt a kolostort, ahová május harmadikán nem jutottam be. Persze, az időtől is függ.

Holnap

 2010.05.15. 10:40

Holnap ilyenkor már a repülőn ülök... :) Feri elhozta a vízumomat, van repjegyem, biztisításom. Már egy csomó minden össze van szedve, amit vinnem kell, még mosnom kell, meg neki kéne állnom pakolni a bőröndömbe, amit köztudottan utálok... :D Na mindegy, majdcsak megleszek vele.... De már csak egy nap!!!!!!!!!!!!!!

Na pussssssssssssz!!!!!!!!! :) :) :) :)

Azt rebesgették, hogy nyaranta elzárják egy időre a melegvizet, mert javítják a rendszert. Na de tíz napra... egy egész városban.... Miért nem lehet lépcsőzetesen, ahogy nálunk a gázkarbantarást csinálják? Akkor csak pár óra lenne körzetenként.

Delcsi, büdösen vagy tisztán, de már nagyon várlak.

 

Nagyon remélem, hogy a vulkáni porfelhők nem akarnak épp Közép-Európa fele bolyongani május közepén. És Oroszország európai felét is elkerülhetik. Ma tiniórákkal kezdtem, azután jókat beszélgettem Delcsivel és Cicamamával, majd később Dáviddal. Közben kijavítottam a délelőtt írt dolgozatokat. A délutáni és esti órákra is készülni kellett. Szókártyákat és tesztet gyártottam. A gyerekekről írásos értesítőt is kell mindig készíteni, hogy a szülők pontosan lássák, hogy is áll a gyerekük.
Most arra várok, hogy a céges órám elkezdődjön. Innen kb egy óra az út vissza, majd háromnegyed nyolctól negyed tízig kezdő felnőtteim vannak. Nagyon aranyosak, és lelkesek. Holnap babaórával kezdek, előre megtartom a jövő heti órát, azután tinik, majd az én orosz órám – itt filmeket nézünk, kis lazítás, ami nem árt ezen a napon. Egy körül szaladok át a szomszéd házba Júliáékhoz. Itt a nagyika mindig megetet finom, orosz házikoszttal. Negyed öttől újabb tinik, majd öt perc szünettel babák,  este nyolctól felnőttek.
Na, kezdődik az órám. Potyadoznak a hallgatók....
 
Már szerda van!!!!
A mai nap hamar elmegy, mert sűrű.
Épp most mondják, hogy hatalmas porfelhő érte el Törökországot, Afrika északi részét. ... csak erre ne gyere!!!!!

 

A fasiszták feletti győzelmet ugyan a németellenes koalíció vívta ki, de a fő szerepet az orosz hadsereg játszotta. Ez a maximum, amit arról hallani itt, hogy azért voltak ott mások is, akik harcoltak.
Az ünnep, amit hónapok óta harangoznak csak kirakat volt. Gondolom, a vezetőiknek és a repiveteránoknak mindent jól megszerveztek. Ezen kívül a többiek, az egyszerű orosz emberek abszolút nem számítottak. A Savaria Karnevál ezerszer jobban meg van szervezve. Ott pontos program van, útvonal időpontokkal, amit mindenki megismerhet több forrásból is, ha éppen kíváncsi rá. Itt nem. Hetek óta keresem a neten és a milliónyi plakáton a pontos információt. De nem csak én nem találtam, hanem az orosz anyanyelvűek sem, akik tudják, hogy melyik honlapokat érdemes nézni.
Amikor Miriammal és a barátaival az indiai vendéglőben voltunk, az angol srác arról beszélt, hogy mennyire utálja Oroszországot, többek között a metró is milyen. Londonban is összeérnek a vonalak, de olyan sehol nincs, hogy az egyes járatokról jövő utasok keresztezzék egymást. Nekem ez fel sem tűnt, hisz egyébként nem vagyok egy gyakorlott metrójáró. De ezen elgondolkodtam, és arra jutottam, hogy valószínűleg nem véletlen, és az sem, hogy a legnagyobb csúcsforgalom idején sem indítják el a második mozgólépcsőt. Amíg az emberek energiája arra megy el, hogy a másikakat kerülgessék – jobb esetben, - vagy odébbtaszítsák – általános orosz szokás szerint, addig sem foglalkoznak azzal, hogy ott a bársonyszékek környékén mi is történik. És úgy gondolom, hogy itt is ez volt. Ha nem tudják az emberek, merre is lesz a felvonulás, ide oda fognak szaladgálni. Akik meg véletlenül a jó helyre tévednek, majd ordítozássaé elriasztjuk őket. A Vörös tér hatalmas körzetét lezárták. Én azt hittem, majd csak a térre nem lehet bemenni, de a Színháztéren sem engedtek felmenni a felszinre. És persze, sehol nem kommunikálták ezt sem. Apukák és anyukák, ünneplőbe öltözött gyerekekkel futkostak ide oda, hogy valamit láthasson a gyerek abból, amit hetek óta vár. Az Arbatnál kiengedték a tömeget, de az utcán szürke terepfoltos emberek álltak és senkit nem engedtek továbbmenni, csak az ellenkező irányba. Aztán mégiscsak leállt a tömeg az út szélén. Innen egy idő után áttereltek minket a merőleges utcára. Ott már hatalmas tömeg állt, teljesen betöltve a járdát. Úgy álltak, mint a heringek. Mi csak előttük, az úttesten fértünk el. Jöttek különböző egyenruhás emberek, ordítoztak megafonnal és puszta szájjal, de helyet varázsolni ők sem tudtak. Alapjában véve nem voltak sem bunkók, sem agresszívak Az ordítozósat kivéve. Úgy tűnt, a legtöbbjük nem sokkal tud többet, mint mi. Ráadásul a kivezényelt rendőrök mind tejfelesszájú fiatal gyerekek voltak. Görcsösen szorongatták a gumibotokat, mikor odaállították őket elénk. Csak úgy virítottak a pattanásaik. Szegények. Mekkora megkönnyebbülés lehetett nekik, amikor elmehettek.
A tömegben félig meddig mellettem egy fejkendős nénke álldogállt. Hatalmas lelkesedéssel sorolta, hogy melyik harci jármű mi, mire használták, mekkora az ágyu hatótávolsága. A tömeg meg kéjesen sijongatott az egyes újabb és újabb tankok, és miegymás megjelenésekor. Nekem nem okozott jó érzést. Az egész belsőm remegett, ahogy pár lépésre tőlem ezek elmentek.
A TV-ben azt mondták, hogy a Vörös téri ünnepség után ünnepi fogadáson ünnepelték a veteránokat. Mutatták is a gazdagon terített asztalokat. De úgy tűnik, csak a díszveteránok ettek ott, mert a metróban találkoztam egy bácsival, akit le is fényképeztem. Olyan aranyos volt, még ő köszöngette, hogy lefényképeztem. Vajon ő a milliónyi kitüntetésével is a tömegben nyomakodott? Akkor miről harsognak a plakátok? Köszönjük nagypapa a győzelmet! Fúj! Szemforgatók.
Annyira remélem, hogy az Öszöd utáni ünnepség balhék miatt mi nem jutunk el oda, hogy az ünnepeink csak kirakatünnepek lesznek, ahová mi, egyszerű földi halandók nem juthatunk oda. Akkor minek az egész? Így abszolút nincs nemzetösszetartó ereje.
Az „ünneplés” után emberek hatalmas tömege áramlott ide oda az utcákon, mert senki nem tudta, merre lehet menni és merre nem. A legtöbben azt hitték, most már bemehetnek a Vörös térre, mert innen onnan valami koncertről lehetett hallani. Persze, még csak a környékére sem engedtek senkit. Így aztán sokan átpártoltak Picassohoz, hamarosan utcahossznyi tömeg kanyargott a Puskin Múzeum előtt. Mások bementek a Megváltó Krisztus székesegyházba – itt mindig hatalmas a tömeg, - sokan a parkokban iddogáltak, de a sétahajóknak is jó napjuk volt. Én a Puskin Múzeum 19-20, századi gyűjteményével gyógyítgattam a tankok, lángszórók, katyusák és mindenféle méretű bombák és rakéták látványától felborzolt lelkem. Ez megint egy annyira tipikusan orosz megoldású hely. Egy oldalajtón lehet bemenni az épületbe. Először azt hittem, rossz helyen járok, és félreértettem a táskámat áttúró őrembert. Hosszó lépcsőn és alagsoron át jutottam el egy bezárt kasszához. Félve továbbmentem, itt már volt egy ruhatár – jó jel, - és nénik is üldögéltek székeken, a kiállítótermek közelségének egyértelmű jeleiként. Volt egy asztal, ahol könyveket, prospektusaokat láttam, megkérdeztem, ott lehet-e jegyet venni. „Hogy lehetne. Nem látja, hogy ez egy kioszk? A kasszában lehet jegyet venni. Menjen vissza a folyosóra, már áll ott egy asszony.” Visszakullogtam, és én is odaálltam. Úgy tíz perc múlva jött a jegyárus. Megéhezett, hát bezárt a kassza. Egyébként nagyon kedves volt, üdvözölte az előttem álló hölgyet, köszöntötte a hatalmas győzelem ünnepe alkalmából. Ő szegény nem értette, mit is mond a mosolygó jegyárus, mert nem beszélt oroszul. Engem viszont szerencsésen orosznak nézett, így 300 helyett csak 60 Rubel volt a jegy. A kiállító tér homlokegyenest más, mint a vendéget köszöntő alagsor. Gyönyörű lépcsőházból nyílnak jobbra és balra a termek. A tető üveg, áramlik be a fény, megcsillogtatva a hatalmas csillárok üvegdíszeit. A kiállított anyag is szép. Vannak mindenféle nemzetiségű festmények és néhány szobor, kerámia is, mindenféle stílusban, ami a 19. század elejétől a 20. század első feléig Európában jellemző volt. Van két Munkácsy is. Olyan jó volt benn sétálni. A legtöbb helyen csend volt, csak néhány teremben gyűlt össze több őrnéni, és pletykálkodott hangosan vihorászva. De onnan gyorsan továbbmentem. A főépületbe hamarosan Budapestről érkezik kiállítandó anyag.
Este itt is nagy tüzijáték volt, mint mindenfele szerte Oroszországban. És eső is, a TV képei szerint. Nagy szél kerekedett, felhőként pörgette a felkapott homokot. Az eső is eleredt, de azért eldurrogtatták a tüzijátékot. Mi csak a hangját hallottuk Pöttyel.

 

Tele vagyok karmolásokkal. Pötty duzzog. És nem azért, mert négy órára magára hagytam. Azt már megszokta. De mikor visszaértem, láttam egy póráz végén csücsülő cicát, és elhatároztam, hogy Pöttyöt is lehozom. Teljesen be volt tojva. Össze vissza karmolta a vállam, annyira akart menekülni. Mikor letettem a földre, laposkúszásban közlekedett. Szegénykének minden új és ijesztő. Majd lassan hozzászoktatom.
Ma nagyon szép idő van. Mintha nyár lenne. A lakás meg panelhez méltóan szörnyű. Nem lehet normálisan kiszellőztetni. Még Pöttynek is melege van.
Reggel tettem vettem, Befejeztem a kendőt, amit horgoltam. A TV-ből és már a cspból is a hatalmas győzelem és a veteránok folynak. El is dugult a lefolyóm rendesen.
Megettem a tórúkrokettet és elindultam, hogy a vonatból már sokszor látott templomot közelebbről is megnézzem. Mentem mendegéltem régebb és még régebbi panel lakótelepek és magas falakkal elbarikádozott intézmények mellett. Ez egy olyan város, ahol soha sincs csend. Dübörögnek az autók, kamionok, fel alá „robog” az elektricska. Még éjszaka is. Utánatok, ez hiányzik a leginkább, a csend. És az igazi sötét. Mert az sincs. Az, hogy mindent akkor kell venni, amikor kapható, és nem akkor, amikor szükség van rá, ahhoz elég öreg vagyok már, hogy a saját életemből is ismerős legyen.
Fél óra séta után értem el azokhoz az aluljárókhoz, ahol hetente kétszer taxival Balasiha felé autózunk. Ha nagy a forgalom, egy órát is igénybe vehet az ideút.
A templom előtt kis tavacska van. Itt szokás, hogy a parkokban lovacska álldogál, amin lovagolni lehet nem tudom hány rubelért. Kóbor kutyus is mindig van. És persze, magukat már igencsak jól érző részegek. Az egyik padon két nő piknikezett, halacska konzerv, savanyú, kenyérke és persze, az üvegek. A nyelvük már meglehetősen nehezen forgott.
Sajnos a templomba bemenni nem lehetett, mert épp tatarozzák. Szép lesz. Üldögéltem egy cseppet az imaház kertecskéjéban levő padon.
Találtam egy könyvesboltot. Nagyon szép, tele szebbnél szebb könyvekkel. És nagyon kedvesek voltak az eladók. Mindenkit szívélyesen köszöntöttek a hatalmas győzelem és annak ünnepe alkalmából, és adtak egy kis szalagocskát, amilyet most kokárdaként hordanak az emberek. Fekete narancssárga csíkos. Vettem Pavel Ljubimcev könyvet, meg Bulgakovot és Paszternákot. Szívem szerint a fél boltot megvenném, de haza is kell vinni, ezért visszafogom magam.
Visszafelé egy párhuzamos, a főúttól távolabb levő úton jöttem. A ház előtt épp kertészkedtek. Mire Delcsi jön, az egész város ünnepi ruhába öltözik.
Most itt pihegünk Pöttyel, és én remélem, ez a meleg nem tart sokáig.
Erzsi!!!! Én NEM akarok panelban lakni. Főként nem ilyen mütyür lakásban.

 

Tegnap szép idő volt. El sem hiszem, hogy alig egy hete esett a hó, és fel kellett venni a télikabátot. Reggel ugyan esett az eső, de dél körül kitisztult az ég és kisütött a nap. Bementem Moszkvába és tettem egy nagy sétát. Minibusszal elmentem Novogerejeváig, az már Moszkva. Onnan metróval az Oktyabrszkajáig. Ha nézitek a képeket, ott is van egy megemlékezés egy 1700-as évekbeli templomról, amit a huszas években bezártak, hagytak tönkremenni, aztán a hetvenes években lebontottak. Mellette természetesen Lenin apánk nézi büszkén a művét és tekint optimistán a jövőbe. Az útkereszteződésben, a hatalmas forgalom kellős közepén egy fehér autó állt. Benne két kicsi gyerek, sofőr sehol. Később láttam, ahogy az apuka visszament a kocsihoz, muszáj volt cigiért elugrania. A rendőr az utcasarkon mindezt tétlenül nézte.
Innen a Bolsaja Jakimanka utcán sétálva eljutottam a Harcos Szent János templomhoz. Lehet, hogy hivatalosan nem így kellene írnom, de nem tudom, hogy ennek a szentnek hogy kell helyesen írni a nevét. Takarosan rendbetett, kis parkkal körülvett templom. Szemben egy szép épület van, de nem tudtam átszaladni, megnézni, mert az út kb. 6 sávos (nagy forgalomban 8, 10) és jöttek, mentek az autók. Volt itt néhány szép modern épület is. A 2-oj Hvosztov – talán kettes számú farkinca – utcán át indultam egy újabb kinézett templom felé. Illetve, tudtam, hogy errefelé több templom is lesz, de egyről olvastam, és írtam is az ikon történetéről pár napja. A Hét tavi ikon temploma. – eleredt az eső, ma sem mosok ablakot... – Mentem, mendegéltem, közben sok régi épület jött szembe. Látszott, hogy ez gazdag környék, alaposan őrzött és gonddal rendbetett házak és apró udvarok, tenyérnyi parkocskák. Ebből a szememnek idilli környezetből hamarosan eklektikusabb utcába jutottam a Malaja Poljanka és az Egyes számú farkinca utcán át. A Bolsaja Poljankán vegyesen látni gyönyörű 18, 19. századi épületeket és lerobban szocreál paneleket. Mennyire erősen hívő lehetett ez a nép, ha a templomrombolások után is ennyi templom megmaradt. A Bolsaja Poljanjanka ezen a szakaszán három templomot láttam. És itt ez nem egyetlen épületet jelent, hanem minimum még két, a főtemplomhoz kapcsolódó lakóházat, kolostort, harangtornyot. A Hét tavi ikon templomában egy rózsaszín ruhás idős atya és egy fekete ruhás fiatal mondott valami szöveget, erre feleletként egy fehér ruhás fiatal pap irányításával kis asszonykórus énekelt. Nagyon szép volt. Nem egy szólamban énekeltek, hanem a fiatal pap a nők szólama aláénekelte a férfi szólamot. Az ikonosztáz hatalmas képeskönyve és az ének igazi lelki felüdülés volt. Innen sétáltam tovább a Kreml felé. Sajnos a csendnek hamarosan vége lett, mert feloldották a május elseje miatti útkorlátozást, és megindultak az autók. A folyó felé közeledve egyre több lett az ember. A rakpartról átláttam a túloldalra, ahol felvonulás és beszédek voltak. A képeken látjátok, hogy szinte több volt a rendőr, biztonsági ember, kukás és utcatakarító – talán álruhás KGB-sek - , mint a felvonuló. Itt a folyó két ága kis szigetet ölel körül, ezen az oldalon park van. Átvágtam a parkon, át egy kis utcán, és elértem a másik rakpartot, amivel szemben már ott a Kreml vörös tulipános kerítése. A Zsófia rakparton végigsétálva elmentem azon a partszakaszon, amit Moris Torres rakpartnak neveztek át pár éve mindazokért az elévülhetetlen jócselekedetekért, amit e név viselője a világ munkásaiért és a nemzetközi munkásmozgalomért tett. Szent Zsófia temploma bölcs mosollyal néz le az emléktáblára. A Kremlhez vezető híd tele volt emberekkel, akik a felvonulásról jöttek ünnepi ruhában, lufikkal, zászlókkal. Innen jobbra, az egész kilátást elfoglalja a győzelem 65. évfordulóját éltető plakát. Buzdít mindenkit arra, hogy örömmel, lelkesen és teljes szívből ünnepelje a hős szovjet népet, a vöröshadsereget, és mindazt a jót, amit hősiességük eredményeképp Európa és a világ népei az orosz néptől kaptak.
A Varvarka Moszkva egyik legrégebbi része. Valamikor ősszel már jártam itt a fényképezőgéppel, és írtam is róla. Szeretem ezt a részt. Szeretem a részleteket, a szélkakast a tető csúcsán, az apró ablakokat, a tetőn növő mohát. Itt beültem egy kávézóba, ettem valami csirkehúsos tortafélét, és ittam kávét. De a legjobb az volt, hogy volt ingyen wifi és tudtam Dorkával beszélgetni. Több, mint egy órát fecsegtünk.
Innen metróval elmentem a Kurszkij állomásig. Oroszországi átalakulásom egyik fura eredménye, hogy időnként képes vagyok bevásárlóközpontban lődörögni. Dorkának csináltam néhány képet. Ez nem a Family center. Vettem ezt azt, már az ajándékokat is gyűjtögetem. Kilenc körül értem vissza. A vonaton velem szemben két barátnő ült, olyan ötvenesforma hölgyek. Vásárolgatni lehettek, a táskákból ítélve. Olyan helyesek voltak, ahogy leültek, az egyik köszönte a másiknak, hogy elment vele, a másik meg mondta neki, hogy „óóó, szolniska maja – kicsi napocskám” ....
Boldog, orgonaillatú anyáknapját!
Itt se orgona, se anyák napja.
Ma délelőtt órám volt. Most öt apró gyerekkel. Az ötből négy az elején majdnem sírt, azután meg alig akartak hazamenni. Ötször visszaszaladtak, hogy gudbáj. Az egyszemélyes tanítvány nem jött. Helyette Laura nevű, kicsit fura orosz kolléganőmnek segítettem az internetre feltenni lakáshirdetést. Az eladandó lakás kb. 800 – 1000 kilométerre van innen, de nem jutott eszébe, hogy ingatlanos céget megkeressen. Mikor mondtam, és megmutattam, hogyan keressen rá a neten, örült, hogy találtunk rögtön hármat is. Néhány embernek annyira nincs a praktikumhoz érzéke.
Kimentem a piacra. Sajnos nem vittem magammal fényképezőgépet, pedig ezt is le akarom nektek fényképezni. Majd legközelebb. Vettem zöldségeket, gombát, túrót... Kata barátnőm említette, hogy otthon a medvehagymától illatos az erdő. Úgy megörültem, amikor találtam csokorbakötött medvehagymalevelet! Finom salátát gyártottam belőle. Pöttynek a medvehagyma nem kellett, fúúúúúúúúúú, de büdös, de a petrezselymet és a reszelt sárgarépát, enm is beszélve a szeletelt képosztáról, örömmel rágicsálta.
Vettem pár darab rákocskát. Gondoltam, megfőzöm, aztán csak rájövök, hogyan kell őket megtisztítani. Hmmmm... egyelőre ott kacsintgatnak a hideg vízben. Pötty már megevett néhányat.A kezem meg jó halszagú.

Boldog Anyák Napját!!! :)

 2010.05.02. 21:50

BOLDOG ANYÁK NAPJÁT ANYUCI!!!!!!!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2hét múlva majd bepótoljuk, hogy ma nem találkoztunk. :)

Puszi!!!!

Templomok és ikonok

 2010.05.01. 13:38

 

Икона Божей Матери Седмиезерная – Hét tavi Mária ikon
Július 9 az ikon napja, amikor az emberek hozzá imádkoznak.
A 16. század végén élt egy kicsi fiú, Jevfimij, valahol messze, messze, egy Usztyug nevű városban. Már kisfiúként érezte Isten hívását és beköltözött a közeli kolostorba. Szülei halála után egy Szűz Mária ikon maradt rá. Fogta az ikont, felkerekedett és elment Kazanyba. A város melletti pusztaságban kiválasztott egy hét tó koszorúzta pagonyt. Itt megpihent. Álmában hatalmas tüzet látott, ami összekötötte az eget azzal a hellyel, ahol elaludt. Jevfimij felébredt, és tudta, hogy megtalálta a helyet, amit keresett. Felállított egy keresztet, és attól fogva ott élt. Szent életének és jóságának híre hamar elterjedt, és segítségkérők hosszú sora járt hozzá minden nap. Később a kazanyi kolostorba hívták, de az ikont ott hagyta a pusztában a hívőknek.
A 17. század közepén gyilkos kór pusztított szerte Oroszországban. Kazanyban mintegy 48 ezer ember halt meg. Egyik éjjel egy apáca csodás álmot látott. Egy szent ember azt mondta neki, hogy tartson a város hétnapos böjtöt és menjen ki a pusztába a Szűz Mária ikonhoz. A körmenet után a fertőzés gyengülni látszott, majd egészen megszűnt. Az emberek megmenekültek. Pár év múlva, amikor a pusztító betegség újra megjelent a városban, az emberek a pusztába mentek a Hét tavi ikonhoz imádkozni. Az ikon ismét segített. Azóta minden évben körmenetet tartanak ezen a napon, hogy elejét vegyék a ragályok megjelenésének.
Moszkvában a Balsaja Poljana utcában van egy templom, ahol szintén ehhez az ikonhoz imádkoznak.

Mai hírek

 2010.05.01. 13:31

 

Egy ötéves kisfiú és hatéves nővére lement a folyó mellé sétálni. A kislány belecsuszott a folyóba és kezdett elsűllyedni. A kisfiú elkapta a nővérét, de érezte, hogy kézzel nem tudja megtartani. A fogával tartotta a kislányt a kabátjánál fogva egy fél óráig, amíg a szomszéd 15 éves kisfiú észre nem vette őket, és ki nem mentette a kislányt. Mindez még április elején történt, de a gyerekek csak most kezdtek beszélni róla.
Szentpétervárott elítélték azokat a tizenéveseket, akik megöltek egy lányt, feldarabolták, a darabok egy részét szétszórták a városban – megették a kóbor kutyák, - a többi részt megsütötték krumplival és megették. Ők csak kajálni akartak, mondták szemrebbenés és bármiféle megbánás nélkül a bíróságon.
Fals hírek
Oroszország első női miniszterelnöke, Jekatyerina Petrovna rózsaszín blézerben és fekete pantallóban fogadta Ausztria miniszterelnöknőjét. Az osztrák elnöknő rózsaszín blézert és fekete pantallót viselt. A magasszintű találkozó után a miniszterek aggódva igyekeztek Jekatyerina Petrovna megtépázott lelkiállapotát helyreállítani. A honvédelmi miniszter felajánlotta, hogy az orosz hadsereg megtámadja Ausztriát. „Áá, nem szükséges...., vagy mégis, lehetne?” – volt a válasz.
Öt éves kislány tanítványom: „Ma egy valódi veterán járt nálunk az óvodában. A ruhája elől telis tele volt kitüntetésekkel!”
Másik kislány: „Tavaly Thajföldön voltunk nyaralni. Te már voltál ott?” „Nem de Európában már jártam Olaszországban, Németországban...” Erre elkerekedett a szeme, és rávágta, hogy „oda én biztos nem megyek, mert ott gonoszok az emberek. Megtámadták Oroszországot és el akarták foglalni.” Nagyon nem értette, hogy ott ugyanolyan emberek élnek, mint itt, kislányok és kisfiúk, anyukák és apukák, és amiről ő beszél, az nagyon nagyon régen történt.
Felnőtt tanítványom: „Én gyűlölöm a németeket. Lerombolták Szentpétervárt.” „Az oroszok is leromboltak sok várost Európában, köztük Berlint is.” „Nem mi kezdtük.”
A lengyel királyi kettes csatornán leadtak egy hosszú filmet, amin azt taglalták, hogy az orosz titkosszolgálat robbantotta fel a lengyel politikai elittel Katinyba tartó repülőt. Az oroszok meg vannak döbbenve.
Pötty rájött, hogy ha eléggé nagyot ugrik, le tudja szedni Pepe fényképét a szekrény oldaláról. Azóta ezzel kísérletezik.
Holnap 20 fok lesz. Nem reggel. Nem este. Délután. Moszkva közepén. Talán.
Anna Ardova zseniális.

2010. április 27.

 2010.04.27. 09:34

 

Már régen nem írtam, mert nem jártam semerre. A hétvégén úgy lehűlt a levegő, hogy majd megfagytam. A télikabátot ilyenkorra minden rendes magyar ember el is felejti. Hát én is kezdtem elfelejteni, de rájöttem, hogy jobb, ha előveszem. Pénteken nem nagyon mozdultam ki, mert ömlött az eső. Délután azután bementem a városba, mert kellett vennem ezt azt. Az idő áprilisnak megfelelően tízpercenként változott: hol a hó esett, hol sütött a nap, hol mindkettő, azután fújt a szél, meg esett az eső... Hattól tanítottam fél tízig. Szombatra Nadja hívott halat főzni. Reméltem, hogy megtisztítani is együtt fogjuk, de mire odaértem, már megfőzte. A halacska az ablakban hülögetett. Én, szűkös lehetőségeimnek megfelelően, csak egy kevert kakaós sütit sütöttem. De így is sikere volt, pedig semmivel nem töltöttem meg, mert meztelenül egyszerűbb volt odacipelni. Nadja nagyon aranyos. Annyira úgy gondolkodik, mint mi. Aranyos, kedves a családja is. Összetartóak, szeretik egymást. Olyan sok rosszat hallani az ittteni családokról, hogy nem segítik az öregeket, hogy a fiatalok kitúrják a szülőket, nagyszülőket a lakásból, a szülők eltaszítják a gyerekeiket, Nadjáék őpp olyanok, mint mi. A családi ünnepeket együtt ülik, gondoskodnak egymásról. Nadja élettársa is nagyon aranyos. Már tíz éve élnek együtt, és most voltak először egy hét hosszáig távol egymástól. Nagyon nehezen bírták. Dácsát építenek valamerre a „közelben”, úgy 4-5 órányi autózásra innen. Mutogatott fényképeket. A környék egyszerre gyönyörű és elképesztően lepusztult. A kisvárosban szebbnél szebb templomok és egy kolostor is van. A napsütésben csak úgy csillog a sok színes hagymakupola. Nem messze egy tavacska bújik meg a nádas mögött, mellette nyírfák hajladoznak... körbe-körbe mindenfele szemétkupacok, sár, mocskos tócsák, autóroncsok, kibelezett mosógépek, építési törmelék. Persze, a mi utcánk sem volt sokkal szebb, amikor elkezdtük az építkezést. De otthon az építési szemetet összegyűjtjük és a szeméttelepre visszük. Itt leteszik a patakok, tavak, erdők mellé. A többit meg viszi a szél, amerre gondolja. A házikó, amit Ljos épít, viszont nagyon szép. Kicsi faházikó. El tudom képzelni, milyen finom illata lehet a sok friss gerendának, ahogy egymásnak feszülve falat, tetőt, padlót alkotnak. Már készül az orosz szauna is. A legtöbb helyen ez egy különálló kis épület, náluk azonban a földszinten van, a nagyszobából lehet bemenni. Nadja annyira kis rendeske, tisztaságszerető, biztosan szép kis kertet varázsol majd a ház köré. Láttam a lakásukról a képeket, hogyan nézett ki az átépítés előtt. Brrrrr. Most kicsi, színes meselakás. Hogy mit is főztünk? Mert közben kihűlt a halacska. Nadja lefejtette a szálkákról a husit, tálkákba tette, rákarikázta a sárgarépát, pár szelet citromot, került még rá egy kis szétnyomott fokhagyma. A hallét leszűrte, és összefőzte egy kész zselatinos halkocsonyakütyüvel. Ráöntöttük a haldarabkákra, majd mentek a hűtőbe dermedni. Közben persze, megéheztünk a nagy munkában. Ettünk leveskét, csirkemájat, rizst, salátát. Előtte a nagymamája által sózott halat, sajtokat, volt még paradicsom, amit az édesanyja tett el, marinírozott cukkíni. Aztán ettük az én sütimet, a minden orosz háztartásban megtalálható kekszeket, csokikat, cukrokat. Találkoztam végre Nadja édesanyjával is. Felugrott egy kis szárított mentával, amit a nagymama küldött, és hozott még egy kis mandarint, almát. Vasárnap a másik Nadja jött hozzám. Délelőtt tanítottam. Majd összefagytam előtte, mert az asszisztens lány 20 percet késett, és az iskola zárva volt. Órák után még elküldtem a jelentkezésemet a budapesti és a pozsonyi IH-hoz. Meglátjuk. Leginkább annak örülnék, ha valahol a közelben állami iskolában találnék munkát. Amellett lehetnének még bébióráim, vagy akár cégesek is. Gyorsan elszaladtam a cicaboltba cicawécébe való granulátumért. Előző nap vettem zöldségeket, gombát, hamar főztem gombapörköltet, köleskását – ez nem olyan finom, mint a hajdina, egyék csak a madarak – salátát, és sütöttem újfent egy kevert kakaósat, hogy legyen mivel megkínálnom Nadját. Ő még hozott pezsgőt és epret, nekem volt még egy kis vörösborom... jól élünk. Tegnap hosszú napom volt. Kilenckor kezdtem bébiórával. Utána kistinik voltak fél tizenkettőig. Aztán sikerült Delcsivel, Cicapapával és Cicamamával beszélgetnem. Közben felkészültem a délutáni és esti órákra. Két helyen is kellett helyettesítenem. A bébiórára képkártyákat rajzoltam, mert olvasást kellett gyakorolni velük. Hillary jó kis anyagot készített elő, azt még lefénymásoltam. A felnőttekkel a könyv alapján kellett továbbmenni, de azért vittem nekik más anyagot is. Közben volt saját kistini órám és bébiórám is. Eléggé elfáradtam.
Innen van a kép:

http://www.povareshki.net/index.php?option=com_content&view=article&id=254&Itemid=304

1,5 килограмма рыбы - судака, осетрины, стерляди - почистить.

Затем отрезать голову, плавники и хвост. Вынуть из головы жабры.

Все тщательно промыть.

Разрезать тушку рыбы на порционные куски, сбрызнуть их лимонным соком.


Сварить бульон из 2л воды, головы и плавников, добавив цедру, снятую с лимона, морковку, кусочки корня петрушки и сельдерея и луковицу. А так же лавровый листик и несколько горошин черного и душистого перца.


Посолить его по вкусу.

Как только овощи сварятся, вынуть их, бульон процедить просто через сито и снова довести до кипения.


В медленно кипящий бульон осторожно положить куски рыбы, дать закипеть и сразу же убавить огонь, чтобы рыба варилась до готовности в едва колышащемся бульоне -тогда она не развалится.


Минут через 15-20 сваренную рыбу аккуратно вынуть и выложить на плоскую тарелку остывать.


Бульон из-под рыбы выпаривать медленно до тех пор, пока не останется примерно литр. Попробовать на вкус, он должен быть умеренно соленым. Можно добавить чуть шафрана или куркумы для приятного цвета и аромата.

Взбить 1 белок со столовой ложкой лимонного сока, влить в кипящий бульон и дать закипеть еще раз. Выключить. Когда белок осядет, аккуратно процедить его.


Добавить 2 пакетика (30гр) быстрорастворимого желатина, растворить его
полностью. Либо в стакане охлажденного бульона замочить обычный желатин, через 40 минут подогреть до полного его растворения (количество определите по рекомендации на пакетике с желатином)

Треть бульона залить в широкое блюдо. Застудить в холодильнике.

На него разложить ломтики рыбы, украсить каждый кусочком морковки из бульона, ломтиком лимона или кружочком вареного яйца, маслинкой, веточкой петрушки - украшения по вашему вкусу.

Залить остатками бульона, который должен быть к моменту заливки полузастывшим, чтобы кусочки не повсплывали...

Можно разлить и порционно по креманкам или пластиковым формочкам. А перед подачей опустить на минуту в горячую воду и вывернуть на тарелку.

Обновлено для 02.09.2009 17:51

Munkanapáthelyezések

 2010.04.23. 15:21

A győzelem 65. évfordulója alkalmából, össze-vissza helyezgetik a napokat. Május 1 szabadnap, de mivel ez hétvége, kiadják a hétfőt szabadnak, az iskola akkor szombati munkarend szerint azért dolgozik. Hiszen mindenféle ilyen ünneplés, csak az állami szervekre és az iskolákra vonatkozik, más nem foglakozik vele. Ja, május 2-án, a vasárnapi rend szerint tanítunk. Május 9 a nagy nap, akkor nem dolgozunk, de az államiak hétfőn sem dolgoznak, csak mi a többiek, az iskolánk pl. vasárnapi munkarend szerint. Őrület.

Kszjusa nevű adminisztrátortól kaptam kölcsön az első Nyikita Mihalkov DVD-ket, azután Masával, az orosz tanárnőmmel is elkezdtük nézni a filmjeit. Azóta több interjút is láttam vele. Most lett kész egy korábbi filmjének, Утомленные солнцем – Csalóka napfénynek a második része. Ugyanezen a címen részben folytatja az előző történetét, nagyobb részben azonban a világháború sajátos arcát mutatja be. Egyik interjújában azt mondta, reméli, sok fiatal is megnézi, és ők is, meg a többi néző is ráébred arra, hogy mai gondjaink; ezt vagy azt nem tudtuk megvenni, ez vagy az épp nem sikerült, mennyire nem valós problémák ahhoz képest, ha valaki úgy él, hogy csak a ma létezik, hogy nem tudhatja, holnap nem hal-e meg.
A Port.hu ezt írja róla:Nyikita Szergejevics Mihalkov-Koncsalovszkij Moszkvában született. A festő Vaszilij Koncsalovszkij unokaöccse, s a híres gyermekíró, Szergej Mihalkov (a szovjet himnusz szövegírója), valamint Natalja Koncsalovszkaja írónő fia. Bátyja Andrej Koncsalovszkij filmrendező.
Mihalkov a Sztanyiszlavszkij színház gyermekstúdiójának, majd a Vahtangov Színház Suksin iskolájának növendéke volt. Még diákként szerepelt Georgij Danelija Moszkvai séta, majd két évvel később Andrej Koncsalovszkij Nemesi fészek című filmjében. Színészi karrierje mellett Mihalkov - bátyjához és Andrej Tarkovszkijhoz hasonlóan - a híres moszkvai VGIK-en Mihail Romm tanítványaként a filmrendezői szakot is elvégezte. Első rövidfilmjét (Hazajövök) 1968-ban rendezte, majd 1970-ben az Egy nyugodt nap a háború végén című diplomafilmje is elkészült. Mihalkov több mint húsz filmben szerepelt, beleértve a bátyja rendezte Ványa bácsi filmváltozatát is (1972), mielőtt társforgatókönyvírói, rendezői és színészi minőségben elkészítette volna első nagyjátékfilmjét (Idegenek közt - 1973). Második nagyjátékfilmjével (A szerelem rabja - 1976) nemzetközi hírnévre tett szert. 1977-ben az Etűdök gépzongorára című filmjével elnyerte a San Sebastian-i Filmfesztivál Nagydíját. Mihalkov 1987-ben az Olaszországban forgatott Fekete szemek című filmjével tovább öregbítette nemzetközi hírnevét. A film óriási sikert aratott a Cannes-i Filmfesztiválon, ahol Marcello Mastroianni elnyerte érte a legjobb színésznek járó díjat, majd néhány hónappal később ugyanezért a szerepéért Oscar-díjra is jelölték. 1991-ben Mihalkov Urga című filmje nyeri a Velencei Filmfesztivál Arany Oroszlán-díját, a következő évben pedig a legjobb külföldi film kategóriában Oscarra is jelölik. Mihalkov 1993-ban fejezte be Anna: 6-18 című dokumentumfilmjét, melyben a lányáról gyermekkorától felnőtt koráig készült felvételeken keresztül hazája akkori történetének eseményeit elemzi.

 

FILMJEI:
(szín., lengyel-orosz-olasz filmdráma, 2005) színész
(szín., francia-orosz-olasz-cseh rom. film, 1998) rendező, színész, forgatókönyvíró
Csalóka napfény (szín., orosz-francia filmdráma, 1994) rendező, színész, forgatókönyvíró, producer
(szín., szovjet-olasz-svájci rom. dráma, 1991) színész
Urga (szín., francia-orosz filmdráma, 1991) rendező, forgatókönyvíró
Autóstop (szín., orosz-olasz vígj., 1990) rendező
Fekete szemek (szín., olasz-orosz rom. vígj., 1987) rendező, forgatókönyvíró
Kegyetlen románc (szín., szovjet rom. dráma, 1984) színész
Tanúk nélkül (szín., szovjet filmdráma, 1983) rendező
A közlekedési felügyelő (szín., orosz filmdráma, 1982) színész
Kétszemélyes pályaudvar (szín., szovjet rom. dráma, 1982) színész
A festő felesége (szín., szovjet rom. film, 1981) színész
Pereputty (szín., szovjet filmdráma, 1981) rendező, színész
(szín., szovjet filmdráma, 1979) rendező, forgatókönyvíró
Öt este (szín., szovjet rom. dráma, 1979) rendező
Szibériáda I-II. (szín., szovjet filmdráma, 1978) színész
(szín., szovjet filmdráma, 1977) rendező, forgatókönyvíró
Transzszibériai expressz (szín., szovjet-kazah akcióf., 1977) forgatókönyvíró
A szerelem rabja (szín., szovjet rom. dráma, 1976) rendező
(ff., szovjet akcióf., 1974) rendező, színész, forgatókönyvíró
A jégsziget foglyai I-II. (szín., olasz-szovjet kalandf., 1971) színész
Moszkvai séta (ff., szovjet rom. vígj., 1963) színész

2010. április 19.

 2010.04.19. 09:51

Ezen a hétévégén nem sok minden történt. Hozzám mérten shopping spree péntekem volt. Van itt egy Mega nevű bevásárlóközpont, ahová külön minibuszok járnak. Gondoltam, megnézem, valóban annyira nagy-e, mint ahogy annak idején az orosz mérnöktanítványaim leírták. „Nálunk akkora bevásárlóközpontok vannak, hogy három napig ki sem keveredik belőlük az ember...” Na, de először is a minibusz. Szerintem minimum 30 éves volt, annyira kicsi, hogy összenyomorodva 11 ember fért el hátul, a sofőr melletti anyósülésen pedig még kettő. Az ajtót én nyitottam csuktam, mert én ültem hozzá a legközelebb. A tetőablakot nem azért kellett kinyitni, mert sokan voltunk, és egyébként meleg volt, hanem, mert a vezetőfülkébe ömlött be a benzinszag, valószínűleg törött kipufogódob vagy ilyesmi. Lényeg, hogy odaértünk. Az üzlet valóban hatalmas, üvegfolyosóval összekötve van benne Ikea, „Asan”, OBI, millió kisebb, nagyobb üzlet, Adidas, Puma, meg a csoda tudja még milyen márkák, de van benne jégpálya, számos játszótér, kávézók, éttermek, egy olyan régimódira festett körhinta, mozgólépcsők és mozgójárda. Én azért nem akarnék három napig idezárva lenni. Kb. 3 órát voltam, de már erős klausztrofóbiaérzésem volt. Sokan mint az őrültek , úgy vásárolnak. Olyan Tesco szerű bevásárlókocsik, de ruhával tele, a férfiakra aggatva annyi táska és doboz, hogy ki sem látszanak belőle. Itt sem az udvariasságukról nevezetesek az eladók. A legtöbbet nem érdekli, hogy vevők is vannak ott. Inkább talán idegesíti őket, hogy a zajban nehezebben lehet beszélgetni. A visszafele minibuszt alig találtam meg, mert nem gondoltam, hogy a boltok alatti mélygarázsból indul. Az őremberek viszont kedvesek és udvariasak voltak, és megmutatták, hol a marsrutkák kiindulópontja. Magamhoz képest nagy vásárlást csaptam, mert vettem egy sálat, két fülbevalót, egy szandált, nejlonharisnyát, Kati néninek csipkés titokzoknit, egy üveg feketeribizli lekit és egy kis üveg mézet. Hattól órám volt este fél tízig. Pöttyöm nagyon örült, amikor visszaértem a lakásba.
Szombaton szeminárium volt. Kettőt kell mindig választani a felajánlott témákból. Egy olyat választottam, hogy az énekeket hogyan lehet használni, azon kívül, hogy kitakarunk a szövegből néhány szót, és azt be kell a diákoknak írni. Egy lelkes fiatal tanár sok jó ötletet mondott, közben mind elpróbáltuk, megérte odamenni. Liz óráján arról beszélgettünk, hogy eredeti, változtatás nélküli szövegeket hogyan lehet használni. Ez is érdekes volt. Utána Miriammal és a barátaival elmentünk Miriam kedvenc indiai éttermébe. Miriam félig indiai, lehet, hogy ő a génjeiben hordozza, hogy szereti ezeket az ételeket. Én annyira nem voltam oda. A limonádénak vett ital meg kifejezetten megdöbbentő volt, mert csípett. Aztán kiderült, hogy gyömbérital. Brrrrr. Erre a helyre azt mondták, hogy olcsó. Ha esténként ilyen helyekre járnak enni, akkor nem csodálom, hogy nem marad semmi a fizetésükből. Innen ők még átmentek sörözni valami bárba, de oda már nem mentem velük.
Vasárnap tíztől tanítottam egyig. Fél kettő körül sikerült Julissal beszélni. Próbálkoztam Dorkával is, de ő rendszeresen bejelentkezik a Skypra, azután nem válaszol a hívásra. :o((
Utána elindultam, hogy megtaláljam az állatorvost. Majakovszkij utca 14 b. Elértem a 14-ig, gondoltam, hogy lassan helyben vagyok. Megtaláltam a 14 a-t is, de azután a 12 jött. A 14 másik felén volt a 10-es. Merre lehet a 14 b? Visszafele nem volt, mert ott van a 10-es. A 14 a után egy gyár van, sarlókkal, kalapácsokkal, leninszoborral. Utána hosszú kerítés. Na, itt aztán volt egy kisállatkereskedés. Bementem, de mondták, hogy az orvos odébb van, menjek ki, és balra. Újabb kerítés, azután valóban ott volt a Veterinarnaja klinika. Hát, ez azért túlzás, de így nevezik. Sikerült eljutnom egészen a kb másfél négyzetméteres váróba. Onnan tovább nem, mert a rendelő belülről kulcsra volt zárva. Bekopogtam, de csak akkor jöttek ki, amikor kiengedték a bent levő gazdit és pácienst. De mire kinyitottam volna a számat, az orromravágták az ajtót. Azután kijött az asszisztens, és megkérdezte, hogy hát magának meg mi kell? (а вам что?) A válaszom felénél újra az orromra vágta az ajtót, aztán közölte, hogy menjek innen egy állami állatorvosi rendelőbe. Így aztán Pötty egyelőre fiú marad. Megpróbálkozom máshol. Képtelen vagyok ezt a bunkóságot megszokni. Magánemberként tényleg kedvesek. De egyébként... Az angolok szerint, az egyetlen amit itt érdemes csinálni, arra várni, hogy végre lejárjon a szerződés, és gyorsan elmenni innen. Ez persze, angol túlzás, mert azért sok szép látnivaló van itt, de valóban megszokhatatlan az oroszok viselkedése. Szombaton egy könyvesboltban találkoztam egy kedves eladóval. Egészen fura volt. Fiatal lány, beszélgetett velem, meg megkérdezte, miben segíthet. Ritka pillanat. Vettem egy könyvecskét a szent ikonokról. Melléjük van írva, hol találhatók ezek az ikonok. Amik a környéken vannak, azokat meg fogom nézni. Nagyon szeretem a templomaikat.

Na, megyek fürdeni, mert 9-től órám lesz. Ti még alusztok, mert itt még csak fél 8 van. Otthon fél hat. Mit szóltok ehhez a vulkáni hamufelhőhöz? Jó, hogy nem vagyunk épp Európa északi részén.

 2010.04.15. 12:06

 

Milyen ember az olyan,
Aki egyetlen mozdulattal megöl száz másikat?
Milyen ember az olyan, aki
Rávesz egy tizenhét éves, boldogtalan lányt, hogy felrobbantsa magát a zsúfolt metróban?
Milyen ember az olyan, aki
Egy év után visszaküldi a gyermekotthonból kivett kisfiút, hogy mégsem kell?
Milyen ember az olyan, aki
Perrel fenyegeti a gyerekét, ha az nem fizet neki?

Alex nevű Axo- nobeles tanítványom már hónapokkal ezelőtt mondta, hogy ezt a várost látnom kell. Most aztán utánanéztem az Interneten, és elhatároztam, hogy végre elmegyek.

A nap szépen sütött, de a levegő még eléggé hideg volt reggel nyolckor, amikor elindultam. Marsrutkával mentem Novogerejevaig, onnan metróval a Belorusszkij állomásig. Az állomás nagyon szép. Hatalmas építkezés van a téren, hamarosan még impozánsabb lesz. Jó kedvem volt, mert a nap szépen sütött, és az oroszok, szokásuktól eltérően, kedvesek voltak. Ahogy  leszálltam a marsrutkáról, kiesett a fülbevalóm, de felvenni már nem tudtam, mert az ajtó záródott is. Gondoltam, ezt elvesztettem. Az egyik utas azonban megálíttatta a kisbuszt és utánamkiabált. Így két fülbevalóval érkezhettem az állomásra. Megvettem a jegyet, és még volt kis időm sétálni. Van nem messze egy kis templom, az utcákon hatalmas forgalom, a járdaszéleken ócskaságokkal kereskedő keleti emberek, bódék mellett álldogáló, cigarettázó, sört ivő férfiak. Szombat reggel.

10.15 körül bejött a vonat, felszálltunk és hamarosan úton voltunk. A vonatban fogvacogtató hideg. Lassan lassan megtelt a vonat kirándulni, dácsába induló emberekkel. Közben a szokásos műsor: bús nótát éneklő veteránimitátorok, fagyit, sört, hajgumit, zsebkendőt, csodatollat, elemeket és bármit, amire egy vonaton elengedhetetlenül szüksége van az embernek, árusító vándorkereskedők. Nézegettem kifelé, mert szeretem a régi faházakat. Nagyon szépek, és állítólag nagyon kellemes bennük lakni. Télen meleg, nyáron hűvös. De az a mérhetetlen mocsok, ami körülvesz mindent, az számunkra elképzelhetetlen. A szemetesbe ugyanolyan zacskókat használnak, mint mi. Ezzel a zacskóval együtt hajítják a szemetüket a falu végén folyó patakba, a kertek végén levő árokba, a töltés mellé, az erőbe, a buszmegállókba, vagy egyszerűen csak ki az autóból az út mellé. A vonatból be lehett látni a kertekbe, néhány nagyon szépen rendezett volt. De a kert vége mocsoktenger, az olvadó hótól megduzzadt patak vize oda is bemosódik, és viszi be a szennyet. Az egyik faluban épp piac volt. Az árusok a szemétkupacok közé terített pokrócokról, a sárból árulták a portékáikat. Komolyan megdöbbentő.

Na, aztán megérkeztünk Zvenyigorodba. Már a vonatból nézegettem, merre látok kupolákat, házakat, de nem láttam semerre. A vonatból kiszállva sem láttam többet. Hmmmm.... Elindultam a tömeg után. Az biztos, hogy jó helyen szálltam ki, mert a sineknek vége volt, itt volt a végállomás. Mentem, mentem... Először át egy szörnyű építőanyagokat árusító piacon, sok sötétbőrű férfival és sárral, azután a nagyforgalmú út szélén, mert járda, ha ki is van taposva, az sártenger volt. Mentem, mentem... Közben nagyon kellett volna wcre mennem, de se egy kávézó, se egy étterem semerre. Sőt, semmi semerre. Városnak se híre, se hamva. És elérkeztem a hely végéhez, és nem Zvenyigorod állt a táblán. Visszafordultam, remélve, hogy az állomáson lesz wc. Bementem a restibe, a nő mondta, hogy van wc, de zárva van remont miatt. Naívan megkérdeztem, hogy akkor hol a legközelebbi wc. Csak mosolygott és felhúzta a vállát. És akkor, hová mennek az emberek? „Mindenki oda, ahová épp tud.” Volt a válasz. Na, én is épp oda mentem. Megkönnyebbülve folytattam a gyaloglást az előzővel ellenkező irányba, remélve, hogy erre talán rátalálok Zvenyigorodra. Ismét csak mentem, mentem....Átvágtam szeméttengereken, kikerültem a bomsokat, a helyi utcánlakókat, át egy erdőn, elértem egy forgalmas úthoz. Szemben egy szanatórium, valaha nemesi udvar lehetett, mert a fák között látszottak a főépület oszlopai, a melléképületek, majd továbbmenve a melegház. Sajnos nem lehetett bemenni. Viszont megláttam a táblát, ami hírül adta, hogy a város még 2 kilométer. Szépen sütött a nap, elindultam. Hamarosan újabb tábla, amin az állt, hogy a nevezetességek még 3,5 km. Kezdtem a türelmemet elvezteni, de csak országút volt, sehol egy ház, vagy buszmegálló, persze, járda sem, csak országút és hatalmas forgalom. Hamarosan, nagy dudálással elhózott mellettem egy esküvői autósor. A kanyar után kibukkanva, mit látok? Megállt az egész menet és levonultak a bokrokba. A nők ott gugoltak egymás mellett, csak úgy világítottak a fenekek. Ott volt közöttük a menyasszony is, hosszú fehér ruhában, abroncsokkal, fátyollal, ahogy kell. Csak épp mindez a nyakáig felhúzva. Képzeljétek el az ünneplőbe öltözött nászmenetet, tízcentics tűsarkok, csipkés harisnyák, hegyesorrú, fényesre suvickolt férficipők.... és sár. Meg az elhúzó autók. De itt ez abszolút természetes. Amikor csodálkozva és nevetve meséltem orosz barátnőmnek, hogy mit láttam, azt mondta, ez itt természetes. Ugyan, hova is mentek volna? Valóban, hova is? Én meg csak gyalogoltam tovább. Elértem a Moszkva folyóig. Ott ért utol az esküvői autókonvoly. Megálltak, kiszállt a menyasszony, gömbölyű, fekete leányka, és a vékonydongájú, szőke vőlegény. Karjába kapta a menyasszonyt és elindult vele a túloldalra. Először peckesen és könnyedén, aztán egyre lassabban és nehézkesebben, attól tartottam, leejti szegény lányt. Közben, persze, mindezt filmezték. A nászmenet lassú tempóban követte az édes terhét cipelő vőlegényt. A mellettük elhuzó autók éktelen dudálással köszöntötték őket. Senki nem kiabált amiatt, hogy akadályozzák a forgalmat. Én meg csak mentem, mentem.... Közben a hídról lenézve láttam egy kajakost, amint épp útra készülődött egy hatalmas szemétkupac mellett. Hamarosan házak közé értem, színes, kicsi, orosz faházak. Itt már volt járda. Találtam buszmegállót is, és egy busszal bementem a városba. Nem volt már messze, úgy fél kilométert buszoztam. Szép kis faluközpontba értem. Tiszta, szépen festett házak, nagy forgalom. Nem messze kupolákat láttam, elindultam arrafelé. Nagyon szép kis templomot találtam, ami sok hasonlóan szép templomhoz, csak a másolata annak, amit évszázadokkal ezelőtt építettek, azután a negyvenes években bölcsen leromboltak, majd a peresztrojka után újra felépítettek. Körbejártam, bekukkantottam, kicsit leültem az egyik padon. A templom egy hegyen épült, körben újabb hegyek, völgyek. A következő kupolákat a másik hegyen láttam, ezért úgy döntöttem, odáig nem gyalogok el. Ott, ahol leszélltam a buszról, van egy másik templom. Ez eredeti. A templom mellett feketeruhás pópa mobilozott. A fal bemélyedésébe valaki egy üveg házitejet  tett a bátyuskáknak. Bementem a templomba, szép ikonosztáz volt szemben. Jézus kiűzte a kereskedőket a templomból, de erről itt valúszínűleg nem tudnak, mert minden templomban van legalább egy boltocska, vagy ezt azt árusító pult. A  boltos néni és az épp a követ felmosó takarítónő vidáman tereferélt. Észre sem vették, hogy ott voltam. Szemben egy szép kis park van. Benne a városalapító Jurij Dolgorukij szobra. Körben padok, virágágyások. A háromszögű tér egyik végét épület zárja, bevásárlóközpont. Itt ebédeltem, egy Kartoskában. Ez egy gyorsétteremlánc. Krumplis ételeket és szendvicseket árusítanak. Főtt krumplit kettévágnak, a belsejét elkapirgálják vajjal, majd tejfőlt és salátát tesznek rá, olyat, amilyet kérsz. Én gombásat tetettem rá. Nagyon kedves volt a kiszolgáló. Látszik, hogy ez már nem Moszkva. A mellette levő kézimunkabolt eladója is nagyon kedves volt. Ücsörögtem egy kicsit, azután busszal visszamentem az állomásra. Úgy fél óra múlva jött a vonat, és pár óra múlva már Pöttyel beszélgettem. Megfőztük másnapra a lencselevest, halpaprikát, és sütöttünk egy sütit, mert Nadját vártuk ebédre, és tudtam, vasárnap délelőtt nem lesz időm mindezt elkészíteni. Este tévét néztünk, Pötty dorombolt és szundikált, én meg horgolgattam.

Vasárnap két csoportom volt, egy gyerekcsoport, három picike, majd egy egyszemélyes csoport, egy nő. Nadjéval kettőkor találkoztunk Leninapánk lábánál. Szép idő volt, sétáltunk egyet. Azután még megfőztem a tésztát, és megebédeltünk. Nadja nagyon élvezte az ízeket. Itt van néhány finom étel, de összeségében íztelenül főznek. Jót beszélgettünk, azután még elkísértem Nadját egy kicsit.

Ma meg már szerda van.

 

2010. április 3. Arbat

 2010.04.08. 09:36

 

Ezen a szombaton annyira szép idő volt végre, hogy nem volt kedvem múzeumba, vagy bármiféle zárt térbe menni. Ezért elővettem okos kis könyveimet és gyorsan kijegyzeteltem a leglényegesebb látnivalókat.
Kinn az utcán rájöttem, hogy nincs annyira jó idő, mint gondoltam. Pénteken még este is olyan meleg volt, hogy Dorka pelerine alá nem kellett kötött kabát, elég volt a rövidujjú pulcsi. Szombaton 10 körül még hűvös volt és egy kis szél is fújt. Visszamentem a dzsekiért. Vittem a hátizsákom, mikor felmelegedett a levegő, abban kényelmesen elfért. No, és addig sem fáztam.
Kisbusszal akartam menni, de nem volt türelmem kivárni. A még megmaradt hó, jég és sár tetején elgyalogoltam az állomásra, és vonattal mentem a Szerp i molotig. Onnan metróval az Arbatig. Ez Moszkva Váci utcája. Sétállóutca, a közepén gyönyörű lámpasor, kétoldalt pedig szebbnél szebb régi épületek. És persze, a mindenütt a világon megtalálható túristabolondítók, a portrérajzolók, giccses képek és más nyomatok árusai, a boltokba becsalogató pántlikás, népiesch ruhás és reklámokat magukon hordó szendvicsemberek. Minden második bolt ajándékbolt, tele matrjoskákkal, szamovárokkal, Fabergee tojásokkal.
Az Arbat Moszkva egyik legrégebbi, hajdan külvárosi utcája. Már 1493-ban említették a nevét a krónikák. Állítólag arab eredetű az elnevezés. Korábban városnak, valóban csak a fehér városfalon belül levő utcák számítottak, a többi külváros volt. Mint, ahogy máshol is. A külföldi kereskedők, amikor megérkeztek, Moszkva falai alá, itt ütöttek sátrat. Egyesk az arabok „arbad” külváros szavából származtatják az Arbat nevet. Mások szláv eredetűnek tartják, „garbat”, egyenetlen, hegyes-völgyes jelentéssel, ami az elhelyezkedésére utal. Később, a 16. század táján a táborhely utcává alakult, mesteremberek telepedtek ide, akik a moszkvaiak ellátására állították elő termékeiket. A mai utcanevek is őrzik ennek az emlékét; Ezüstműves, Kalácssütő, Építőmester utca. A 18. századtól a környék egyre előkelőbbé vált, arisztokraták vették meg a telkeket és palotákat építettek. A környező utcák csendesebbek voltak, mert oda kereskedőket nem engedtek. Az Arbaton azonban már akkor is élénk élet folyt, mert itt boltok, kávéházak, vendéglők is nyílhattak. De ami a legfontosabb, hogy ez volt az orosz értelmiség találkozóhelye, élettere is. A régi mondás szerint, „ha pénzt akarsz keresni, menj Zamoszkvorcsébe, ha karriert akarsz befutni, akkor Szentpétervárra, de ha tudást és szép emlékeket akarsz gyűjteni, az Arbatra menj”. Mivel itt karriert nem akarok, a Zamoszkvorcsét meg nem tudom, hol van, az Arbatra mentem.
Kijöttem a metróból és semmi jel nem mutatta, merre is kellene indulnom. Szokás szerint az orrom után indultam, elmentem egy valamikori templom helyét jelző emlékoszlop mellett, lefényképeztem az OTP reklámtábláját, és eljutottam, az Arbat sarkára, amit a Prága étterem jelez. Az 187O-es években nyílt vendéglő neredetileg nem volt ilyen előkelő. Az itt dolgozó munkásemberek falatoztak a földszinti étteremben. Viccesen „braga”-nak, házisörnek nevezték a helyet. 1896-ban egy Tararikin nevű kereskedő billiárdon elnyerte a házat. Bal kézzel játszott a könyv szerint, de nemigen tudom, ez miért olyan fontos. Lényeg, hogy ő aztán úgy döntött, a Prága éttermet elsőosztályúvá fejleszti. A busás profit reményében nem sajnált semmi pénzt a renoválásra és átalakításra. Kekusev és Erikszon nevű híres építészek dolgoztak az épületen, akik a moszkvai szecesszió jeles képviselői. Átalakították az épület külső homlokzatát, belül gazdagon díszítették arannyal, tükrökkel, szobrokkal. A tetőteraszon a szabad levegőn élvezhették a vendégek az étterem híres konyhájának ételkölteményeit. No, és persze, Tararikin nem feledkezett meg arról sem,  hogyan került hozzá a vendéglő, a város legjobb billiárd asztalai is itt voltak. Sok híres ember megfordult ay étteremben. A Három nővér preierje után például, a színészek itt ünnepelték Csehovot. Az államosítás után az elvtársak kissé lejjebb vitték a szinvonalat és munkásétkezdét nyitottak. Azután rájöttek, többet lehet vele keresni, ha kissé rendbeteszik. A földszinten félkésztermékek boltját nyitották, az emeleten cseh étterem volt.
Az első utcácska jobbra az Ezüstművesek utcája. Balra a Sztarokanyusnaja utca van, ami régi istálló utcát jelent. Itt laktak a cári lovak és a velük foglakozó emberek. Az utca elején formás kis faház áll. 1870-ben épült, és a Párizsi Világkiállításon díjat nyert mint az orosz stílus hű képviselője.
A következő mellékutca a Kalosin utca. Csendes utcácska. Van itt egy épület, ma irodák vannak benne, ami valaha a Tolsztoj családé volt. Egy Fjodor Tolsztoj nevű gróf lakott itt, aki az író kalandos életű nagybátyja volt. Valami olyasmi lehetett, mint a mi Benyovszky Móricunk.

...folyt. köv.... :o)))

itt a folyt:....

Először katonatisztnek készült, de annyi zavaros és botrányos kalandja, párbaja volt, hogy onnan eltanácsolták. 1803-ban jelentkezett arra az óceánjáró hajóra,a Nagyezsdára, ami az oroszok első világkörüli utat megcélzó expedíciója volt. Persze, itt is folytatta vicces és könnyed életét. Egyszer, amikor különösen tréfás és gonoszkodó kedve volt, bement a kapitány kajütjébe, ahol az íróasztalon ott volt a hajónapló. Volt a hajón egy kismajom, a hajósok okos kis kedvence. Tolsztoj gróf őt is magával vitte. Az asztalról felvett néhány papírlapot, akkurátusan szétszórta, majd felemelte a tintatartót és kilöttyintett belőle egy kis tintát. A majmocska alaposan megfigyelte a mozdulatot. Tolsztoj gróf pedig kisétált az irodából. A tréfájának köszönhetően eljutott az eszkimók közé is, mert a kapitány kirakta az első észak-amerikai szigeten. Ők nagyon megszerették, még királyuknak is megválasztották volna, ha a derék grófnak nem lett volna túl nagy a honvágya. Így aztán nem lett belőle eszkimó király. Visszatérve Szentpétervárra, természetesen, központi téma és szenzáció lett. Mindenki a kalandjairól beszélt, és a testét borító eszkimó tetoválásokról. A borogyinói csatában harcolt Napóleon ellen. Súlyosan megsebesült, ezért kitüntették. Puskinnal is összeakaszkodott. Csúnya pletykákat kezdett terjeszteni róla. Puskin hat évig edzett és tökéletesítette tudását, hogy a párbajból ő jöjjön ki élve. Végül aztán nem párbaj, hanem életreszóló barátság lett, mert Tolsztoj volt az az ember, aki őt Natalja Goncsarovának bemutatta. Tolsztojról több irodalmi emlék is van. Gribojedov egyik versében említi a kalandjait, Puskin Anyeginjében ő volt Zareckij alakjának az ihletője, A Háború és békében Dalahovként kel új életre.

Az Arbat 43-ban élt Bulat Okudzsava. Az 53-ban pedig Puskin bérelt lakást és ide hozta ifjú feleségét. A házzal szemben ma szobor áll, Puskin és Natalja Goncsarova, amint épp sietnek valahová. Nem messze innen volt az a ház, ahol Puskin legnagyobb lánya lakott. Róla mintázta Tolsztoj Anna Karenina alakját. A Plitnyikov fasor és a Bolsoj Mogilcevszkij utca sarkán álló, 1907-ben épült épületet Puskin, Gogol és Tolsztoj műveiben szereplő alakok szobrai díszítik.  

A Gyenyezsnij köz a nevét a 17. században itt élő pénzverőkről kapta. Az 5-ös számú, szecessziós stílusú  épület valaha egy gazdag könyvtárral rendelkező színházi főemberé volt. Gogollal nagyon nem szerették egymást, így a Revizorban meglehetősen negatív szereplőként jeleníti meg.

A Szpaszopeszkovszkij köz az itt található 17. századi templomról kapta a nevét. Amikor én ott jártam, hosszú sorokban álltak a hívők, kezükben kosárral, és várták, hogy a bátyuska megszentelje a tojásokat és a kulics nevű húsvéti kalácsot. Ebben az utcában van az az épület is, a 10-es számú, ahol a Mester és Margaríta hatalmas, sátáni bálja volt.

Az Arbat vége felé hatalmas „Makdonalc” van, bementem, mert ingyen wifi van, és reméltem, hogy valamelyikőtök csak fenn lesz a neten. De sajnos, senki nem volt. A kávézóban ettem egy finom halasszendvicset, ittam egy kávét, és visszajöttem Pöttyhöz Zseleznodorozsnijba.

süti beállítások módosítása