Sziasztok!
Visszajöttem, folytatom az utazások leírását, de most kulináris utakon veszk részt. Főkét a saját konyhámban. Errefelé sokminden történik, ami a napok eseményeit illeti, aszaltam elég sok paradicsomot. A Delinke féle módszer, ami szerint fel kell karikázni a húsos paradicsomot, mindkét oldalát besózni (azt utálják a legyek, és nem mennek rá). Sütőpapírra szépen letettem őket egymás mellé, ebben a nagy melegben még forgatni se kell (max a végeket). Volt, amit drótra fűztem, és úgy akasztottam fel. 
Ugyanígy szárítottam paprikát is. Azok üvegbe zárva várják, hogy télen levesbe, főzelékbe kerüljenek. A paradicsomokat felkockáztam (szerintem így kenyérbe, salátába, tésztára is jobb), beletettem kicsi üvegekbe, de közben tettem mellé rozmaringot, kakukkfüvet, oreganót (mind a sajátom), és egy kis borsot (ami nem itt termett :)). Majd felöntöttem olivaolajjal, de nem szűzzel, mert annak túl erős az íze. Ehhez az olcsóbb a jobb. (szerintem)
A padlizsán az én kertemben ici pici maradt, amikor próbálkoztam, de emlékszem, a szüleim kiskertjében hatalmasra nőtt. Édesapa szorgosan komposztozta, édesanyám, meg ha az ujját földbe dugná, az is kihajtana. She has a green thumb, ahogy a művelt amerikai mondaná. Most a piacon vettem szép padlizsánokat, vékony szeletekre vágtam, lesóztam egy éjszakára. Másnap kicsi olajon megsütöttem. Vettem fehér sajtot, felkockáztam, szépen sorban beletettem egy üvegbe, közéjük fokgahagyma és a fenti fűszerek mentek. Ezt is nyakonöntöttem olivával. Kicsit érdemes megfeledkezni róla, és aztán valami isteni!!!!
DE!!! a legcsúcsabbak most a boszorkányos szörpjeim. Van Moszkvában egy nagy vega és egészségeséletmódimádó barátom, és ő küldött egy képet, azaz egy csomót, de egyiken volt egy nagy dunsztosüveg, benne egy csomó gaz és víz. Kérdeztem, mi az, és mondta, hogy "szurja" сурья, ami pogánykori varázsital. Beletesznek gyógynövényeket egy üvegbe, rá tiszta víz, és a nap erejével átmegy a növények gyógyereje a vízbe. Leszűrik, és úgy isszák. Esetleg mézzel ízesítik. Nekem ez egy kicsit vad, ezért a szűrés után cukrot és citrompótlót tettem bele, felforraltam, és zutty, üvegbe. Nagggyon finom, és benne a gyógynövények hatóanyaga. Az 5 literes üvegből kb 4l folyadék jön ki, ehhez adtam 2 kg cukrot és 2 lapos evőkanál citromsavat. Készült mentás, menta és citromfű, réti füzény, cickafark és menta, menta és csalán, kakukkfű (ehhez kicsi üvegbe tettem a szárakat, amikről lemorzsoltam a levélkéket), földi szeder (ebbe pár szem szeder is ment a levelek mellé). Ha utánanéztek, ezek mind jó hatással vannak a szervezetre.
Itt lakik a patriárka. Innen irányítja a pravoszláv hitűek lelki életét. A temetőben lehetetlen volt újra megtalálni, ki kicsoda, és a sírokat rekonstruálni. Ezért az elhaltakra emlékezve kápolna áll ma a helyén.
Ma délután immáron harmadjára elmentem az állatorvoshoz, aki fennen hirdeti a szolgáltatásait városszerte. És immáron harmadszor, megint elküldtek. Ráadásul olyan bunkó módon, hogy igazából nem is tudok mit mondani rá. Mondtam, hogy miért vagyok itt, az asszisztensnő rámutatott egy kiírásra, hogy új rendelkezések vannak és a nemzetközi papírokat ott csinálják. És egy szó nélkül bement a rendelőbe. Én naívan azt hittem, hogy visszajön és megmondja, mikor rendelnek, vagy esetleg odatelefonál, hogy van-e rendelés vagy ilyesmi. De itt ez nem szokás. Az egyik várakozó kutyás hölgy mutatta, hogy merre induljak és mondta el az útvonalat, mert szerintem látta a döbbenetet és az értetlenséget az arcomon. Mikor mondtam neki, hogy már harmadszor vagyok itt, és eddig ezt nem mondták, csak felhúzta a vállát. Itt ez megszokott. Úgy húszpercnyi gyaloglás után megtaláltam a másik rendelőt. Lepattant épület, szörnyű váró, hát aggódtam rendesen, itt mi vár rám. Joviális doki bácsi. Kedves mosoly, segítőkészség. Nem értem azokat, akik undokok. Ők sosem kapnak mosolyt a munkájukért. Mennyivel egyszerűbb és kellemesebb annak, aki kedvesen fogadja a klienseket. Így Pötty értéke növekedett egy beültetett csippel, oltással, útlevéllel. Szegényt kifáraszthatta a hercehurca, mert egy szava sem volt míg haza nem értünk. Most épp kinyitotta a szekrényt és bevonult az ágyneműhuzatokra pihenni. Nincs számára bezárt ajtó.
A sínek kétoldalán sűrű erdő, itt ott utacskák szabdalta széllel. Merre is induljak? Talán követni kellene az embereket. Igen ám, de a mintegy húsz fős csapat pár lépés után kettészakadt, egyesek balra indultak, mások jobbra át a síneken, és hamarosan mindenki eltűnt az erdő valamelyik nyílásában. Jel még egy icipici sem jelezte, merre lehet a kastély. Elindultam hát, szokás szerint a szimatom után. Hála Istennek ebben megint csak nem kellett csalatkoznom. Ez ugyan jóideig nem volt egyértelmű, mert már vagy húsz perce mentem, mentem az erdőben, de kastélynak, birtoknak, még csak lakott településnek sem volt nyoma. Egyetlen bíztató jel az volt, hogy időnként jött egy egy ember szembe. Épp a napokban gondoltam arra, hogy mennyire hiányzik nem csak szimplán a csend, hanem az erdő csendje. A madarak csicsergése, a lomb susogása, az erdőillat. Milyen okos és finom kéz irányítja az ember lépteit. Hiszen mehettem volna a Néprajzi Múzeumba is, az is tervben van. De ezen a napfényes napon erre az erdei útra irányított engem. A szemem romlik, így az agyam időnként korrigál és olyasmit láttat velem, ami nincs ott, vagy nem az van ott. Ahogy felnéztem a merengésből, valaki jött az úton. Férfi volt az illető, de a feje, mintha bogáré lett volna. Mintha valami fantasztikus filmből szállt volna le egy bogárfejű marslakó, aki a földi szokásokhoz igazodva fekete öltönybe és nyakkendőbe öltözött az erdő tiszteletére. Mikor közelebb jött, eltűnt a bogárfeje, és barnára sült kopasz feje lett és szemüvege. Nagy mosollyal megkérdezte, erre van-e a kastély. Ugyanolyan nagy mosollyal mondtam, hogy én is épp azt keresem. Szerencsére jöttek a hátam mögött is, és az egyikük megnyugtatott, hogy arrafele van, amerre mentem, csak menjünk nyugodtan. Így Szergej és én együtt indultunk tovább. Hamarosan kiértünk egy országútra, előbb leereszkedtünk, majd felkapaszkodtunk az úton, és el is értünk a bejárathoz. A park kapujában hosszú lista tudatta, hogy ha be akarok menni minden helyre, a konyhába, a fürdőbe, a templomba, az egyes lakóépületekbe, akkor mindez 4oo rubel. Gondoltam, megnézem belülről a templomot, esetleg az orosz fürdőt, a konyhát.... Felesleges volt ezen töprengenem, mert ezen a napon csak a parkba lehetett bemenni, az épületekbe nem. Kár. És persze, ez sem volt kiírva. Szergej bogár hűségesen követett, és közben elmesélte az életét. Megtudtam, hogy hány helyen dolgozott, hogy hány felesége volt és mennyi gyereke van, ki hol tanul és dolgozik... Aranyos volt, de talán jobb lett volna egyedül sétálni, mert kissé feszélyezett, hogy én itt ott megálltam fényképezni, le is ültem volna, de szergej bogár csak mondta, mondta kedvesen mosolyogva. Az a mindent irányító meghallotta ugyan a másik kívánságomat, de valószínűleg csak félfüllel figyelt, mert nem igazán a megfelelő embert terelte az utamba. Bár lehet, hogy az ő szüksége nagyobb volt, és egy megértően hallgató és mosolyogva bólogató ember kellett épp neki. Mikor kiértünk a parkból, Szergej bogár elsietett az állomás irányába, én meg még ettem a büfében egy szendvicset és ittam egy kávét.
Vasznyecov és Polenov a templomocska terveit készítette el az ősi, novgorodi templom nyomán. Kívül Vrubel kerámiái, belül Repin és Polenov festményei, Antokolszkij szobrai díszítik. A templomocskától nem messze van a magyar könyvek által kacsalábon álló palotácskának titulált épületecske. Valójában ez egy négy tyúklábon álló, fából készült meseház. Még Pavel Ljubimcev TV műsorából emlékszem, hogy ez a Mamontov gyerekeknek készült. Ezt a házikót is Vasznyecov tervezte. Nagyon szép az orosz szuna a „bánya” házikója is. Az ablakon bekukucskáltam. Láttam, hogy fapadlós, egy része körben csempézett, ezt egy derékmagasságú fal választja el a sarokban levő asztaltól és lócától. Az asztalon szamovár és csészék. A konyhaházat lakóháznak használták Mamontovék addig, amíg a lakóház elkészült. A főépületekben ma kiállítások vannak, festmények, szobrok, majolikák, Gogol, Turgenyev élete, de ezeket sajnos nem tudtam megnézni.
A Turgernyev metrómegállótól indultam és elsétáltam a Tverszkij bulvár végéig, onnan vissza a Tverszkaja metróig és indultam Miriam „Luk in” kávézóját megkeresni. Gyönyörű idő volt, a nap fényesen sütött, de mégsem volt túl meleg, mert kellemes szellő hűsítette az utcákon ide oda özönlő tömeget.
A téren fémbohócok pózolnak, a szökőkót közepén hatalmas ernyős bohóc egyensúlyoz egykerekű biciklin, a kezébe lévő bőröndből épp egy pici bohócgyerek pottyan ki. A víz nem csak a szökőkút alján levő csapokból jön, hanem az esernyőről is folyik. Nagyon kedves az egész. Sok gyerek futkos, élvezik a jó időt, tetszik nekik a sok bohóc, a fröcskölő víz. A füvön fiatal lányok és fiúk üldögélnek. Mellettük apró lovacska, nem messze tőlük egy fehér ló legelészik. Ha itt körülnézek, itt is sok a szép palota, a távolban pedig csillogó kupolák. Rovidke üldögélés és fagyizás után visszaindultam, hiszen a szombati séta témája a bulvár körgyűrű.
Vele szemben sárgára festett templomocska, régi, régi, göcsörtös lépcsősorral. Kedves apáca üldögél benn, megengedi, hogy fényképezzünk. A láthatóan nemrégiben elkészült belső képek színesek, vidámak. Az ikonosztáz festett és részben kerámiával fedett. A templom és a bejárati kapu között harangok vannak. A kicsitől a nagyon nagyig, mindenféle. A kaputorony falán dombormű, Szent Péter. Előtte tarka virágágyás. A sárga templommal szemben álló virágalaprajzú, piros kőből épült templomban nem fényképezhetünk. Az olaszok így be sem jönnek, amit nagyon rosszul tesznek, mert a belső tér telis tele szép képekkel. Arannyal borított ikonosztáz osztja a teret. A belső téret is a piros szín uralja. Ez adja a képek hátterét. Kijöttem, lefényképeztem a kaput, és a lerakott köveket. Réges régi írás van az egyiken. Ezt a templomot 1514 és 17 között építették. Innen átsétáltam ahhoz a templomhoz, amit épp renoválnak. Mellette a földön hatalmas kereszt fekszik. Később biztosan ebbe a templomba fog kerülni. Ha háttal állok a templomnak, előttem a kis piros templom, mögötte pedig a nagy, Szűz Mária templom. Az 1600-as években kezdték építeni, végső formáját azonban az 1800-as években kapta. Bent csend, nyugalom és kék alapszín. Minden frissen festve, gondosan rendbetartva. Az ablakokból a bal oldalon a többi templomra és a már rendbetett kertrészre látni. A másik oldalon építkezés, szorgos munka látszik. A templomot a kolostor utcai épületsorával egy árkáddal nyitott épületszakasz köti össze. Az árkád alja még nincs kész, vakolatlan téglasor látszik. Az árkádon túl a már említett építkezés. Az árkád innenső felén fiatal lány üldögél egy kisszéken és a virágokat festi. Alatta tarka cica nyújtózik lustán. Én is üldögéltem egy kicsit, élveztem a nyugalmat, a hely hangulatát.
A park elején Viszockij szobra áll. Vicces, hogy oda állították, ahová épp azt írta egyik dalában, hogy oda ne állítsanak neki emlékművet.
A tatárok hosszú évszázadokon át sanyargatták, gyilkolták az oroszokat. 1591-93-ban egy Kázi Girej nevű kán próbálta Moszkva falait bevenni. De miért is hívják doni kolostornak a kolostort, és doni Szűzanyának az ikont? Azt beszélik, hogy a kulikovói csata előtt Szergej Radonyezsszkij nagyhercek ez előtt az ikon előtt fohászkodott a Jóisten segítségéért. A Don melletti csatatéren fényes győzelmet arattak az orosz seregek. Ettől kezdve az ikont doni Szűzanya néven kezdték emlegetni, és hozzá fohászkodtak a cárok minden jelentős csata előtt. Így történt ez 1591-ben is. Meghallván, hogy a krími kán a város felé közeledik, az istenfélő cár elrendelte, hogy hordozzák körbe Moszkva falain az ikont, majd helyezzék el abban kis templomban, amely körül a katonák gyülekeztek. Ő maga egész éjjel imádkozott, majd hajnal felé mély álomba zuhant. Csodás jelenést látott. „Krisztus segítségével fogod a győzelmet kivívni.” – mondta a hang. A csata kemény és kegyetlen volt. Már egy egész napja folyt az öldöklés, amikor az oroszok nagy megdöbbenésére a tatárok váratlanul megfordultak és elmenekültek. Ez a fordulat később több csatában is megismétlődött. Így jöttek rá, hogy a fordulatot mindig az hozta, amikor a moszkvaiak Sz űz Máriához kezdtek fohászkodni segítségért.
, Majakovszkij, Gorkij, Tretyakov
, Csajkovszkij, tőbb Sztálin és Sztálina nyughelyét. Sztanyiszlavszkij, Bulgakov, sok színész, színésznő, festő és szobrász békésen megfér a háborús hősökkel, a kommunizmus és a párt hőseivel, politikusokkal és tudósokkal.
Azt rebesgették, hogy nyaranta elzárják egy időre a melegvizet, mert javítják a rendszert. Na de tíz napra... egy egész városban.... Miért nem lehet lépcsőzetesen, ahogy nálunk a gázkarbantarást csinálják? Akkor csak pár óra lenne körzetenként.
Nagyon remélem, hogy a vulkáni porfelhők nem akarnak épp Közép-Európa fele bolyongani május közepén. És Oroszország európai felét is elkerülhetik. Ma tiniórákkal kezdtem, azután jókat beszélgettem Delcsivel és Cicamamával, majd később Dáviddal. Közben kijavítottam a délelőtt írt dolgozatokat. A délutáni és esti órákra is készülni kellett. Szókártyákat és tesztet gyártottam. A gyerekekről írásos értesítőt is kell mindig készíteni, hogy a szülők pontosan lássák, hogy is áll a gyerekük.
A fasiszták feletti győzelmet ugyan a németellenes koalíció vívta ki, de a fő szerepet az orosz hadsereg játszotta. Ez a maximum, amit arról hallani itt, hogy azért voltak ott mások is, akik harcoltak.
Olyan aranyos volt, még ő köszöngette, hogy lefényképeztem. Vajon ő a milliónyi kitüntetésével is a tömegben nyomakodott? Akkor miről harsognak a plakátok? Köszönjük nagypapa a győzelmet! Fúj! Szemforgatók.
A tető üveg, áramlik be a fény, megcsillogtatva a hatalmas csillárok üvegdíszeit. A kiállított anyag is szép. Vannak mindenféle nemzetiségű festmények és néhány szobor, kerámia is, mindenféle stílusban, ami a 19. század elejétől a 20. század első feléig Európában jellemző volt. Van két Munkácsy is. Olyan jó volt benn sétálni. A legtöbb helyen csend volt, csak néhány teremben gyűlt össze több őrnéni, és pletykálkodott hangosan vihorászva. De onnan gyorsan továbbmentem. A főépületbe hamarosan Budapestről érkezik kiállítandó anyag.
A TV-ből és már a cspból is a hatalmas győzelem és a veteránok folynak. El is dugult a lefolyóm rendesen.
Üldögéltem egy cseppet az imaház kertecskéjéban levő padon.
Benne két kicsi gyerek, sofőr sehol. Később láttam, ahogy az apuka visszament a kocsihoz, muszáj volt cigiért elugrania. A rendőr az utcasarkon mindezt tétlenül nézte.
Anna Ardova zseniális.
